A General Electric Fóton bővít

Vágólapra másolva!
Csúcsszínvonalat képviselő gyártóbázist épít ki a gáz– és gőzturbinás villamos erőművek központi vezérlő egységeinek (UCP) előállítására a General Electric (GE) Oil & Gaz üzletága Fóton – jelentették be az új, 6 ezer négyzetméteres csarnok alapkőletételével egybekötött sajtótájékoztatón szerdán. 
Vágólapra másolva!

A fóti gyár bővítésének köszönhetően 114 munkahelyet teremtenek, ebből 40 mérnöki pozíció. A projekt nyitó rendezvényén tartott köszöntőjében Szijjártó Péter, a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági ügyekért felelős államtitkára egyebek mellett azt mondta: mivel a GE piacvezető az erőművek vezérlő egységeinek gyártásában, ezért ez a beruházás azt jelenti, a magyar mérnököknek és munkásoknak mostantól kezdve kitüntetett szerepe lesz a világ energiabiztonságának javításában.