Vágólapra másolva!
Jelentősebb mínuszt szedett össze nap közepére a budapesti tőzsde, pedig reggel még emelkedéssel kezdte a napot. Ebben az elromló európai hangulat játsza a fő szerepet, ugyanis a vezető nyugat-európai börzék is hasonló utat járnak be ma. Itthon az OTP húzza vissza leginkább a BUX indexet, ugyanis a bankpapír 1 százalék fölötti esésben van. A forint reggel kisebb gyengülésen esett túl, de nap közepén lefordult az euróval szembeni árfolyam a 297,5-ös szintről, bár még mindig a közelében ingadozik.Nyugat-Európában is csendesen folyik a kereskedés, habár a német parkett már 1 százalékkal halad lefelé, és a többi piacon sem sokkal jobb a hangulat. New York-ban is a piros tartományban startolhatnak az indexek, 0,5 százalék körüli mínuszokkal.
Vágólapra másolva!

Alacsony forgalommal esik a BUX

A kezdeti kisebb emelkedés után lefelé vette az irányt a budapesti értéktőzsde, amiben az elromló nemzetközi hangulat játssza a fő szerepet. Ugyanakkor meglehetősen alacsonya a forgalom a BÉT-en, a 2 milliárd forintot épphogy csak meghaladva. Mivel fontos makroadat ma nem lát napvilágot sem Európából sem pedig Amerikából, így a hétfő eseménytelenül telhet.

Forrás: investor.hu

A régióban a magyar parkett idomult versenytársai mínuszaihoz, az osztrák parkett hasonló csökkenésben van, amit a Telekom Austria gyenge negyedéves gyorsjelentése következtében húz vissza. Jelenleg már 3 százalék közeli a mínusz pedig a korai órákban még csak pár tized százalékos volt a csökkenés mértéke.

Itthon a vezető papírok közül az OTP szenved a legjobban 1 százalék körüli esésével, de a Richteren kívül a többi blue-chip is lefelé veszi az irányt. A Mol 0,8 százalékos mínuszban tartózkodik kedd éjjel megjelenő második negyedéves gyorsjelentése előtt. Habár az Egis minimálisan emelkedni tud forgalma igencsak halovány, alig haladja meg az 1 millió forintot.

Az OTP árfolyama

Forrás: investor.hu

A Magyar Telekom is a piros tartományban időzik, a cégnek nem tehetett jót, hogy a Magyar Nemzet információi szerint ősszel kiírhatja frekvenciapályázatát a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság, ráadásul továbbra is a célok között szerepel, hogy új szolgáltató lépjen a mobilpiacra, ezzel erősítve a versenyt a szektorban.

Forrás: investor.hu

A forint árfolyama csökkenni kezdett a hétfői kereskedésben, az euróval szembeni jegyzés már a 297,5-ös szint fölött is járt, onnan azonban némileg visszább korrigált az árfolyam.

EUR/HUF árfolyam

Forrás: investor.hu

Elromlott a hangulat Európában

Európában a reggeli órákban még inkább a vevők voltak többségben, azonban a nap közepén, már komolyabb mínuszok alakultak ki a vezető nyugat-európai börzéken, a DAX 1 százalék körüli csökkenésben van.

Annak ellenére vezeti az esést a német tőzsde, hogy a Bloomberg meg nem nevezett forrásokra hivatkozva azt írja, hogy a német gazdaság 0,75 százalékkal emelkedhetett a második negyedévben, gyorsabban, mint az elemzők által várt 0,6 százalék. A hivatalos adatok majd szerdán fognak napvilágot látni.

Forrás: investor.hu

Az sem használ a piaci hangulatnak, hogy a Spiegel magazin bundesbanki forrásai szerint a jövő év elején újabb segélycsomagra szorulhat Görögország.

A Royal Bank of Scotland (RBS) árfolyama 1 százalékkal erősödik, azok után, hogy a The Sunday Telegraph-nak adott interjújában Vince Cable államtitkár arról beszélt, hogy a bank a következő 5 évben továbbra is állami kezekben maradhat. Jelenleg a brit kormány 81 százalékos részesedéssel rendelkezik a pénzintézetben.

0,5-0,6 százalékos csökkenéssel kezdhetik a hétfőt az amerikai börzék a határidős indexek alapján. Fontos makroadatok hiányában a vállalati hírek befolyásolhatják majd a hangulatot a tengerentúlon.