Vágólapra másolva!
Ősszel kiírhatja frekvenciapályázatát a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság, és egy tenderen belül értékesítheti a még szabad frekvenciákat, írja a Magyar Nemzet. Az újság értesülései szerint továbbra is a célok között szerepel, hogy új szolgáltató lépjen a mobilpiacra. Ez a jelenlegi szereplőknek, köztük a Magyar Telekomnak nem túl kedvező hírek, hiszen ezzel nőne a verseny a szektorban, amely már így is eléggé terhelt a telefonadó következtében. 
Vágólapra másolva!

Ősszel várhatóan kiírja a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) frekvenciapályzatát, és egy tenderen belül értékesíthetik a még szabad, elsősorban mobiladatok forgalmazására alkalmazható frekvenciákat. A tender magában foglalná a digitális televíziós műsorszórás bevezetésével felszabaduló 800 megahertzes blokkokat, valamint a 2014-ben és 2016-ban lejáró frekvenciahasználati jogosultságokat.

Viszont ahhoz, hogy ez megtörténhessen a hivatal elnöke által kiadott rendeletre van szükség, a poszt azonban Szalai Annamária áprilisi halála óta betötltetlen. Egy jogszabályváltoztatás miatt, ugyanakkor a pozíció betöltésének kritériumai enyhültek, így akár rövidesen új ember kerülthet az elnöki székbe. A hónap végéig, de legkésőbb szeptemberben döntés születhet, és továbbra is a célok között szerepelhet, hogy új mobilszolgáltató kerüljön a piacra.

Korábban a Magyar Posta, az MVM és az MFB által tulajdonolt MPVI Zrt. tűnt az első számú favoritnak, hogy új szereplővé váljon a hazai telekommunikációs piacon. Február végén azonban a Kúria érvénytelennek minősítette a 900 megahertzes frekvenciatender eredményét, melyet még tavaly szeptemberben helyezett hatályon kívül a Fővárosi Törvényszék.

Emellett olyan pletykák is felröppentek, hogy az állam a Vodafone hazai érdekeltségének megvásárlásán dolgozik, ezt a Nemzetgazdasági Minisztériumtól és a Vodafone-tól is cáfolták. Az újabb mobilszolgáltató megjelenésével kapcsoatos hírek a Magyar Telekom számára nem túl kedvezőek, hiszen ezzel nőne a verseny a szektorban, amely a telefonadó miatt már így is jelentős terhet kénytelen elviselni.

A Magyar Telekom az Investor.hu-t is kiadó Origo Zrt. százszázalékos tulajdonosa.