A vezetőséggel való összetűzése miatt elhagyja a JC Penney igazgatóságát Bill Ackman hedge fund guru, aki egyébként nagyobb részesedéssel is rendelkezik a cégben. A vita a vezérigazgatói poszttal volt kapcsolatos, ugyanis Ackman új vezetőt szeretett volna látni a cég élén, míg az igazgatóság és Soros György alapja is a jelenleg regnáló Myron Ullmant támogatta. A JC Penney árfolyama idén eddig közel 40 százalékkal esett, és eddig nem is látható a fordulat.

Nagy nyomásra lemondott és ott hagyta a JC Penney igazgatóságát Bill Ackman. A hedge fund guru az elmúlt időszakban összetűzésbe keveredett a vezetőséggel a kiskereskedelmi lánc vezérigazgatói posztját illetően, ugyanis Ackman azt szerette volna, hogy a gyászosan szereplő vállalat új vezért válasszon, múlt heti nyílt levelében pedig egyenesen 45 napos ultimátumot küldött, hogy találjanak egy megfelelő személyt a pozícióra.

Jelenleg Myron Ullman a cég vezérigazgatója, akit még áprilisban választottak meg Ron Johnson helyére, akinek a regnálása alatt 50 százalékot esett a részvényárfolyam. Egyébként a korábban az Apple-nél dolgozó Johnsont épp Ackman ültette a vezérigazgatói székbe, de stratégiája miszerint felhagynak a diszkontárakkal és átszabják a boltokat, nem jött be.

Viszont Ullman kinevezése óta sem tudott még magához térni a részvényárfolyam, pedig például árcsökkentésekkel is igyekeztek visszacsábítani az elpártolt vásárlókat. Ackman pedig azért sürgethette, hogy valamilyen változás legyen a cégnél, hiszen 18 százalékos részesedéssel rendelkezik a cégben, és a vita folyamán már annak eladásával is fenyegetett. Ma viszont megerősítette, hogy az igazgatóságból való távozása ellenére nem adja el részvényeit.

Forrás: investor.hu

A hedge fund vezér hivatalos közleményében azt írja, úgy látta az igazgatóságból történő távozása lehet most a legjobb megoldás, hogy a cég valahogyan kikecmeregjen nehéz helyzetéből. A CNBC-nek adott interjújában pedig úgy fogalmazott, hogy lemondása része volt egy olyan alkunak, amiben protezsáltja Ronald Tysoe csatlakozni fog az igazgatósághoz, aki egyébként korábban 16 évig volt a Macy's kiskereskedelmi cég elnöke.

Forrás: investor.hu

Ackman igencsak magára maradt a vezetősséggel folytatott harcban, ugyanis már Soros György alapja a Soros Fund Management - amelynek 8 százalékos pakkja van a JC Penney-ben - is Ullmant támogatta a Bloomberg értesülései szerint.

A CNBC-nek nyilatkozó elemző szerint a JC Penney-nek szüksége is van a nyugalomra az iskolaszezon kezdete és a karácsonyi idény előtt, hogy stabilizálni tudja a helyzetét. A befektetők jelenleg nem is túl nyugodtak a céggel kapcsolatban, ami kitűnik a társaság a csődkockázatot mutató 6 hónapos CDS mozgásából is, ami az utóbbi időben igencsak megugrott. A jelenlegi szintek 13 százalékos esélyt adnak arra, hogy jövő márciusra csődöt jelent a cég.

Forrás: investor.hu

A JC Penney második negyedéves gyorsjelentése egyébként augusztus 20-án fog napvilágot látni, és a Bloomberg elemzői konszenzusa az árbevétel 8 százalékos csökkenését várja, míg a nettó veszteség is tovább dagadhat, 256 millió dollárra. Idén az árfolyam eddig csaknem 40 százalékot zakózott, és az előrejelzések szerint a cég alapműködésében nem látszik fordulat ami megfordíthatná a kedvezőtlen trendet.

A JC Penney árfolyama (NYSE)

Forrás: investor.hu