Folytatódik a KFC vesszőfutása Kínában, a kínaiak ugyanis 16 százalékkal kevesebbet költöttek a legalább egy éve nyitva lévő üzletekben, köszönhetően a madárinfluenzával kapcsolatos félelmeknek. A KFC így lényegében a Yum! Brands fekete báránya, mivel a Pizza Hut forgalma 3 százalékkal tudott emelkedni júniusban, nem is csoda, ha a vállalat erőteljes marketing kampányba fogott a fogyasztók KFC-be történő visszacsalogatása érdekében.

Folytatódik a Yum! Brands kálváriája, a KFC-ket üzemeltető vállalat forgalma ugyanis továbbra is jelentősen zsugorodik Kínában, júliusban például 13 százalékkal vásároltak kevesebben a gyorséttermekben. Az adat pedig még az elemzőket is meglepte, mivel a Consensus Matrix által összeállított konszenzus 7,1 százalékos csökkenéssel számolt.

Forrás: Investor.hu

A drámai visszaesés oka valamelyest egyszerű, a Kínában lévő madárinfluenza járvány miatt a lakosság ugyanis kétszer is meggondolja, hogy fogyaszt e csirkét az éttermekben. Ahogyan pedig arról már korábban beszámoltunk, a KFC és Pizza Hut éttermek tulajdonosa már jelezte a befektetők felé, hogy a kedvezőtlen kínai helyzet miatt komoly árbevétel csökkenésre számítanak 2013-ban. A bizalom viszont egyelőre nem nagyon akar helyreállni a KFC-vel kapcsolatban, hiába sikerült az áprilisi 30 százalékos visszaesésnél valamivel kedvezőbb adatot elérni.

Ami azt illeti, a Pizza Hut forgalmát viszont nem érintette túlságosan a madárinfluenza, hiszen az egy éve nyitva lévő üzletek bevétele 3 százalékkal emelkedett, holott a KFC-nél 16 százalékos visszaesés mutatkozott. Bár ez valamelyest érthető, a Pizza Hut által kínált termékek alapvetően kevesebb csirkét tartalmaznak, mint a főleg erre építő KFC.

Ezzel együtt a helyzetet kezelnie kell a Yum Brandsnek, mivel a Kínából származó árbevétel a teljes bevételek közel felét teszik ki, ami az utóbbi negyedévekben már nem hogy emelkedni nem tud, de egyenesen csökkenő pályára állt.

Forrás: Investor.hu

A menedzsment szerint viszont már egyértelműen javuló tendenciák mutatkoznak a kínai értékesítésben, a negyedik negyedévre akár újra növekedés lehet a legalább egy éve nyitva lévő üzletek forgalmában. Ráadásul a cég sem tétlenkedik, szigorította a beszállítókra vonatkozó biztonsági szabályozást, valamint erőteljes TV-s marketing kampányba kezdett a fogyasztók visszaszerzése érdekében. Hogy a cég sikerrel jár-e, az még a jövő zenéje, ám a befektetők egyelőre bíznak a részvényben, hiszen az elmúlt hónapokban is alapvetően emelkedni tudott az árfolyam.

A Yum! Brands árfolyama (NYSE)