Szebbnek látja a Magyar Telekomot a nagybank

Vágólapra másolva!
Változtatott Magyar Telekommal kapcsolatos korábbi igen pesszimista hozzáállásán az HSBC. Sokáig alulsúlyozásra ajánlották ügyfeleiknek a részvényt, mostantól azonban semleges véleményre javították álláspontjukat a célárfolyam megemelésével párhuzamosan. Ezzel szemben a lengyel szektortárs TPSA részvényeit leminősítették a korábbi semlegesről alulsúlyozásra.
Vágólapra másolva!

A brit HSBC elemzői 2012 tavasza óta először optimistábbak lettek a Magyar Telekom részvényeivel kapcsolatban, hiszen a korábbi alulsúlyozás ajánlásukat semlegesre módosították, párhuzamosan a célárfolyam 360 forintra történő felemelésével. Nem mondhatja viszont el ezt a lengyel szektortárs TPSA, hiszen esetében az ajánlás módosítása épp ellenkező irányba történt. A cseh Telefonica esetében nem változott az eddigi vélemény, továbbra is semlegesnek látják a részvényt, igaz már nem 290, hanem 283 koronás célárfolyam mellett.

Az HSBC optimizmusa már csak azért is jó hír lehet a Magyar Telekom részvényeseinek, mert egy olyan elemző látja most az átlagosnál szebben a vállalat jövőjét (legalábbis a konszenzus feletti célárfolyam alapján), aki az utóbbi években rendre pesszimistább volt a piac egészénél. Fontos azt is kiemelni, hogy az HSBC 2011 szeptember óta egyszer sem emelte meg célárfolyamát, a mostani lépés tehát egyfajta jel is lehet arra vonatkozóan, hogy a Telekom papírok szenvedésének egy időre vége szakadhat.