Vágólapra másolva!
A BUX már harmadik napja zárja mínuszban a kereskedést, úgy hogy közben Európában viszonylagosan jó hangulat uralkodik, a forgalom pedig meglehetősen gyenge a BÉT-en. A forint is gyengülgetett a nap során az euróval szembeni jegyzések a 299-es szint közelében mozognak.Nyugat-Európában a vártnál jobb GDP-adatok segítették a piacokat, bár túlzott örömről nem beszélhetünk, pár tized százalékosak a pluszok. Amerikában ellenben lefelé veszik az irányt a New York-i indexek, a befektetők kivárhatnak a St. Louis-i Fed vezér beszéde előtt.
Vágólapra másolva!

Megint pirosban a BUX

Nem tudott emelkedéssel zárni a hazai parkett, amiben a Magyar Telekom és a Mol gyenge teljesítménye játszotta a főszerepet. Ezzel a régióban kilóg a BUX, ugyanis a lengyel és az osztrák börze is erősödésben van.

Forrás: investor.hu
Forrás: investor.hu

A Telekom papírok nap közben nagyobb esésben is voltak, valószínűleg azért mivel késő este teszik közzé az új MSCI index súlyokat, és emiatt kivárhatnak a befektetők a cég részvényeivel kapcsolatban, bár az indexből most még nem kerülhetnek ki a papírok. Nap végére viszont visszább vett a csökkenésből a részvény.

Forrás: investor.hu
Forrás: investor.hu

Az OTP 0,6 emelkedéssel zárta a szerdai kereskedést elég alacsony forgalom mellett. A bank az éjjel teszi majd közzé második negyedéves gyorsjelentését, ami holnap akár megbolygathatja majd az árfolyamot. A két gyógyszercég csökkenéssel zárt, bár a mínuszok mértéke nem egetverő.

Az OTP árfolyama

Forrás: investor.hu
Forrás: investor.hu

A forint ma is gyengült, az euróval szembeni árfolyam a 299-es szint fölé ért, amit akár a vártnál kicsit gyengébb magyar GDP-adat is okozhatott. Ugyanis, ha nem nő a vártnak megfelelően a gazdaság az a jegybankot további kamatvágásokra is ösztönözheti, az irányadó ráta csökkentése pedig gyengítheti a forintot. A dollár/forint árfolyam 225,5-nél, míg a svájci frank/forint kereszt 241,5-nél ingadozik.

EUR/HUF árfolyama

Forrás: investor.hu
Forrás: investor.hu

Mérsékelt optimizmus Európában

Szolidan bár, de többségében emelkednek a vezető nyugat-európai indexek, amit a reggel megjelenő jó gazdasági növekedési adatok is segítettek. Németországban, Franciaországban, de még az eurózónában is a vártnál jobban alakult a második negyedéves GDP, habár ez kevés volt ahhoz, hogy lökést adjon a parketteknek.

Forrás: investor.hu
Forrás: investor.hu

Az acélóriás ThyssenKrupp bár üzemi szinten jobb eredményekről számolt be gyorsjelentésében mégis 1,4 százalék körüli mínuszban van, mivel elemzők szerint a cégnek akár tőkeemelésre is szüksége lehet, valamint veszteségesen működő üzemeit sem tudja olyan könnyedén eladni.

A német energiaszolgáltató RWE pedig már 4,5 százalék feletti zuhanásban van, miután az első félévben 38 százalékkal kisebb profitot tudott csak elérni a cég az előző év azonos időszakához képest. Ezek miatt a vállalat körülbelül 3100 MW kapacitás lekapcsolását tervezi.

Az RWE árfolyama (Xetra)

Forrás: investor.hu
Forrás: investor.hu

Fontos szinttel küzdhet az Apple

Korrigálják tegnapi emelkedésüket a New York-i tőzsdék, a mínuszok mértéke 0,3-0,5 százalék körüliek egyelőre. Ma a St. Louis-i Fed vezére fog beszélni, amit ismét nagy figyelemmel fognak követni a befektetők, hátha elejt néhány morzsát James Bullard a pénznyomda mérséklésével kapcsolatban.

Forrás: investor.hu
Forrás: investor.hu

Annak ellenére van 2 százalék körüli mínuszban a Deere papírja, hogy a Rába amerikai partnere az elemzői konszenzushoz képest jobb negyedéves számokat tett közzé. A mezőgazdasági gépgyártó 3,45 milliárd dollárra növelte az éves profit várakozását a korábbi 3,3 milliárd dollárról, ráadásul a piac is csak 3,34 milliárd dollárt várt.

4 százalék felett esik a Macy's, mivel a kiskereskedelmi cég szerint csak 2-2,9 százalékkal nőhet idén a legalább egy éve nyitva lévő üzletek forgalma, holott még májusban 3,5 százalékot várt a menedzsment. Az sem túl jó hír, hogy a cég az EPS várakozását is lefelé módosította.

A Macy's árfolyama (NYSE)

Forrás: Origo
Forrás: Origo

Az 500 dolláros lélektani szinttel is megküzdhet ma az Apple, miután tegnap közel 5 százalékos ralit mutatott be a részvény, ugyanis Carl Icahn milliárdos befektető bejelentette, hogy jelentős részvénypakkot vásárolt a technológiai cégben.

Az Apple árfolyama (Nasdaq)

Forrás: investor.hu
Forrás: investor.hu