Nincs túl jó napja a német acélipari óriásnak, a ThyssenKruppnak, mivel a vállalat tegnap újabb veszteséges negyedévről számolt be. Az amerikai és brazil egységek eladása továbbra sincs lezárva, ráadásul a tőkeemeléssel kapcsolatos spekulációk is felerősödtek, így a részvény a napot 5 százalék feletti mínuszban kezdte, bár az óta valamelyest sikerült visszakapaszkodnia.

Nem sikerült valami fényesre a Thyssenkrupp második negyedéve, a német acélipari vállalat ugyanis 362 millió eurós veszteséget szedett össze három hónap alatt, ráadásul a tisztított nettó nyereség soron is 218 millió eurós mínusz látható.

Az üzemi tevékenység pedig nem is alakult annyira rosszul, a működési nyereség ugyanis 332 millió eurót mutatott a vállalat pénzügyi évének harmadik negyedévében, holott a Bloomberg elemzői konszenzusában csak 267 millió euró szerepelt. Az adóterhek azonban jelentősek voltak a vállalat számára, ráadásul a brazil és amerikai egységekkel kapcsolatban is komoly költségek merültek fel.

A Thyssenkrupp azonban tisztában van a kevésbé jövedelmező gyárainak problémájával, mindent meg is tesz a német acélóriás, hogy megszabaduljon ezektől, az eladásból befolyó bevételt pedig nagyobb profitabilitással kecsegtető tevékenységekbe fektesse. A Financial Times szerint viszont a brazil CSN egységének eladása tovább húzódhat, ahogyan egy bennfentes személy is fogalmazott: "A két brazil egység együtt történő eladása meglehetősen nehézkes folyamat."

Ennek, illetve az 5,3 milliárd eurós nettó adósságállomány következtében pedig újra felerősödtek a spekulációk a ThyssenKrupp lehetséges tőkeemelése kapcsán, aminek esélyét még maga a cég hozta szóba májusban. A JPMorgan elemzői szerint a jelenlegi 8,5-9 milliárd eurós piaci kapitalizáció 10 százaléka körül lehet a tőkeemelés mértéke, ami a megközelítőleg így 800-900 millió eurót tehet ki. A Nomura elemzője szerint lefelé mutató kockázatok vannak az amerikai egység eladásával kapcsolatban, az Equinet szerint pedig szinte elkerülhetetlen a tőkeemelés.

A kedvezőtlen hírek hatására a részvény gyorsan a negatív tartományba csúszott, nyitáskor már 5 százalékos mínuszban is járt a ThyssenKrupp árfolyama. Innen azonban valamelyest sikerült feljebb kapaszkodnia a részvénynek, jelenleg 2,7 százalékkal esik az árfolyam.

A ThyssenKrupp árfolyama (Xetra)