Újabb ötlet az adósmentésre

Vágólapra másolva!
Az államnak is elviselhető terhet jelentő egyszeri megoldással meg lehetne oldani a devizahitelesek kisegítését az MFB-nek nyújtott árfolyam-garanciával, illetve árfolyam-fedezeti ügyletekkel - írja szakértőkre hivatkozva a Napi Gazdaság.
Vágólapra másolva!

A napokban a Századvég Csoport tulajdonába került gazdasági lap szerint a megoldást az MFB Zrt. számára nyújtott kormányzati árfolyam-garancia, illetve az új szabályok szerinti árfolyam-fedezeti ügyletek kínálják. Itt az MFB által devizában felvett kölcsönök árfolyamát a felvételkori árfolyamon fixálják, az állam pedig árfolyam-garanciát nyújt a kölcsön mögé. A garancia lehívására ugyanakkor nem kerül sor, mivel a hitelek megújításakor mindent újraszámolnak. Ebben az esetben az ügyletek a költségvetést sem terhelik, sőt az MFB mérlegében sem szerepelnek, tekintve, hogy függő tételről van szó.

A devizahiteleseknél hasonló megoldást lehetne alkalmazni, csak nem forrás-, hanem eszközoldalról kellene beállítani ezt a garanciát - írja a Napi. A felelősségmegosztás elvét azzal lehetne érvényesíteni, hogy a hiteladós számára a végtörlesztésnél, illetve az árfolyamgátnál alkalmazott szinten fixálnák az árfolyamot, az e feletti részre vállalna portfóliószinten fedezetet az állam.

Ezt jogszabályba lehetne foglalni, így nem kellene minden egyes hiteladóssal egyedi árfolyam-fedezeti ügyletet kötni, és minden egyes törlesztésnél az állam (vagy egy általa kijelölt szerv, például az ÁKK Zrt.) megtérítené a fixált és a tényleges árfolyam közötti különbözetet a bankok felé. A bankok naponta kimutatnák az állam felé, hogy a napi árfolyamhoz képest mennyi az aktuális különbözet. Az elszámoláskor a tehermegosztás elvét is érvényesíteni lehetne, vagyis nem biztos, hogy a teljes különbözetet egyedül az állam állná, osztozhatna ezen a bankokkal - áll a meg nem nevezett szakértőkre hivatkozott javaslatban. A Napi számításai szerint, ha 2000 milliárd forintnak vesszük a devizahitel-állományt, akkor 30 százalékos árfolyam-különbözet és 10 éves átlagos futamidő mellett az összes teher 600 milliárd forint (évente 60 milliárd) volna.

Ez az ötlet a korábban felmerült javaslatok között eddig nem szerepelt, és nem világos, hogy a banki vagy a kormányoldalhoz közel álló szakértők javaslatáról van-e szó. A kormány és a bankszövetség álláspontja között az eddigi hírek szerint nagy volt a szakadék. A kormány szerdai ülésének napirendjén szerepelt a devizahitelesek megsegítésének a kérdése, de arról nem érkezett információ, hogy pontosan miről tárgyaltak. A bankszövetség augusztus végéig elkészíti a javaslatát, döntés várhatóan csak azután lesz.