Szép csendben készül kitörni a forint

Vágólapra másolva!
Miközben pihenünk, a forint piacán valamivel visszafogottabb aktivitás mellett ugyan, de folyamatosan zajlik a kereskedés. A rossz hír az, hogy egyetlen euróért már 300 forintnál is többet kell adni, amire utoljára hónapokkal ezelőtt volt példa. Úgy tűnik, fontos ellenállás fölé kerekedik az árfolyam, és ha a hazai szereplők szerdai visszatérése sem tud fellélegzést hozni, akár újabb gyengülési hullámok következhetnek.
Vágólapra másolva!

Miközben a magyar befektetők négy napos hosszú hétvégéjüket töltik, a világpiacokon zavartalanul folyik a kereskedés. Az európai részvényindexek kisebb mínuszban állnak, vagyis mérsékelt pesszimizmus jellemzi a mai kereskedést. A befektetők az amerikai jegybank eszközvásárlási programjának visszafogásától tartanak, ami igen érzékenyen érinti a feltörekvő országok kötvénypiacait.

A kedvezőtlen hangulatban a forint árfolyama is gyengül, reggel óta már 1 forinttal többet, vagyis több mint 300 forintot kell adni egyetlen euróért. A gyengülésnek azért is nagy a jelentősége, mert a 300-as szintek fontos technikai ellenállásnak számítanak a forint piacán. Az elmúlt hónapokban innen többször is az erősödés irányába fordult a forint szekere, most azonban nagyon úgy fest, hogy a további gyengülést választja a deviza.

Amennyiben a 300-as szinteket elhadja a forint, úgy akár a 310-es magasságok is elérhetők lehetnek a következő hetekben/hónapokban, ha a nemzetközi hangulat romlik, illetve a kormány a devizahiteles mentőakcióval kedvezőtlen meglepetést okoz a piacnak.

Egyelőre persze ne szaladjunk ennyire előre, hiszen ahhoz, hogy tényleges kitörésről beszéljünk, forgalomra is szükség lesz. Ha tehát a hazai szereplők szerdai visszatérése sem hoz fellélegzést a forint piacán, akkor könnyen lehet, hogy újabb gyengülési hullámokat látunk majd az előttünk álló időszakban.

A forint mai gyengülése azonban nem egyedi jelenség. Bár a cseh korona sokkal kisebb mértékben gyengül, a régiós társak közül például a lengyel zloty hozzánk hasonló elmozdulást mutat az euróval szemben.