600 milliárd forintot költött olajmezőkre az OMV

2013.08.21. 16:34

2,65 milliárd dollárért vásárolt az Északi-tengeren több olaj és gázmezőhöz kapcsolódó eszközöket Kelet-Közép-Európa legnagyobb olajcége, az osztrák OMV a norvég állami olajvállalattól, a Statoiltól. A hatalmas befektetéstől azt várja az OMV, hogy jelentősen megerősödik a kitermelési divízió. A tervek szerint jövőre már napi 40 ezer hordóval nőhet a szénhidrogéntermelés. Az elemzőket azonban nem győzte meg az OMV lépése, mivel több negatív komment is érkezett a napokban. A Statoil esetében pedig azt dicsérték a szakértők, hogy jó áron szabadult meg az eszközöktől.

Az elmúlt napok legérdekesebb sztoriját az OMV szolgáltatta. Az osztrák olajcég 2,65 milliárd dollárért vásárol az Északi-tengeren olaj és gázmezőkhöz tartozó eszközöket a norvég állami olajcégtől, a Statoiltól.

A bejelentett ügylet több lábból áll a megjelent közlemény szerint. Egyrészt az OMV 19 százalékos részesedést szerez a már jelenleg is kitermelést folytató Gullfaks mezőn, ami az egyik legnagyobb olajmezőnek számít a térségben és 24 százalékot a Gudrun mezőn, ahol 2014-ben kezdődik meg a kitermelés.

Továbbá 30 százalékos pakkhoz jut az osztrák cég a Rosebank és 5,88 százalékot a Schiehallion olajmezőn, mindkettő esetében részesedéssel bír már az OMV, így azokon növeli a tulajdonát.

Ezen kívül a megállapodás keretében az OMV 11 kutatási licencre is kap opciót. A Statoil és az OMV a jövőben kutatási és fejlesztési munkálatokat is végezni fog, hogy az egyre inkább öregedő olaj és gázmezőkön tovább tudják növelni a kitermelést. A közlemény szerint az OMV szárazföldi, míg a Statoil tengeri tudása jól kiegészíthetik majd egymást.

Mit vár az óriási befektetéstől az OMV?

Az OMV vezérigazgatója, Gerhard Roiss szerint a mostani tranzakció lehetőséget biztosít a cég számára, hogy a 2016-os célokat elérjék, valamint megerősíti az olajvállalat elkötelezettségét a kutatás és kitermelés üzletág irányába. Az OMV korábban többször is kommunikálta, hogy a finomítás és kiskereskedelem divízióban lévő érdekeltségét a cég le akarja némileg építeni.

Az OMV készletei (2P készlet, ami a bizonyított és az 50 százalékos valószínűség mellett kitermelhető készlet) 320 millió hordóval növekednek meg a tranzakciót követően és 1,7 milliárd hordóra ugranak (összehasonlításképpen: a Mol 2P készlete 647 millió hordót tesz ki).

Amennyiben csak a megnövekvő készletnagyságot nézzük, akkor az OMV hordónként 8,28 dollárt fizetett a szénhidrogénért. A Bank of America a Mol esetében a készleteket 6,4 dollárra értékeli, így ahhoz képest drágábbnak tűnik a tranzakció, bár vélhetően az alacsony geopolitikai kockázat is szerepet játszhat az árazásban.

Az OMV arra számít, hogy nagyjából napi 40 ezer hordóval tudja megnövelni a cég a szénhidrogéntermelését 2014-ben, míg 2016-ban 58 ezer hordóval lehet több a jelenlegi szintekhez képest a kitermelés. A második negyedéves gyorsjelentés alapján napi 297 ezer hordónyi olajat hozott felszínre a cég, így várható növekedés markánsnak mondható. A társaság így minden bizonnyal tudja pótolni az egyre nehezebbé váló líbiai kitermelést, hiszen ismét felerősödtek a tüntetések az afrikai országban, ahonnan 2012-ben napi 30 ezer hordónyi szénhidrogén kitermelés származott.

forrás: Investor.hu

A 2014-es üzleti évet tekintve az OMV kalkulációi szerint már 500 millió dollárnál nagyobb lehet az új eszközök hozzájárulása az üzemi eredményhez. A társaság kétszámjegyű, 10-20 százalékos megtérülést vár a befektetéstől, miközben a downstream üzletág csak nagyjából 5 százalékos megtérülésre képes, emiatt adják el az utóbbi eszközöket.

forrás: Investor.hu

Az OMV szempontjából az is kiemelendő, hogy a tranzakciót követően OECD/EU országokból származik majd a cégcsoport kitermelésének 80 százaléka, ami a geopolitikai kockázatokat jelentősen megszűri.

A 2,65 milliárd dolláros kiadást az OMV az üzemi készpénztermeléséből, az elmúlt hónapok során bejelentett eszközeladásból fogja fedezni. Az ügylet várhatóan az idei év végén lezárul.

Az elemzők felemásan reagáltak

Az elemzők első reakciói felemásak lettek az OMV esetében, több szakértő megerősítette az ajánlását az OMV esetében, ugyanakkor a legtöbb helyen maradt alulteljesítő, vagy semleges a javaslat. A Statoilnál pedig pont az ellenkezője történt, az elemzők javítottak az ajánláson és sok helyen vételre ajánlják a részvényeket.

Az OMV esetében jelenleg a 12 havi célár szintjénél jár nagyjából az árfolyam, míg a Statoil esetében jelentős növekedési potenciál van az elemzői becslések alapján.

forrás: Investor.hu

forrás: Investor.hu

A bejelentett tranzakció révén az OMV jelentősen növelni tudja a kitermelését, ráadásul olyan térségben tudja ezt megtenni, ahol a geopolitikai kockázatok viszonylag alacsonyak. A befektetésre ugyanakkor van kellő forrása a cégnek, ami szintén javítja a megítélését. A piacok mégis negatívan reagáltak a bejelentésre, amiben egyrészt az elmúlt napok negatívabb tőkepiaci hangulata is szerepet kaphatott, valamint az, hogy vélhetően drágának véli a piac az ügyletet.