Felemás helyzet a mezőgazdaságban

2013.08.21. 06:30

A növénytermesztők áraikban képesek voltak költségnövekedésüket részben érvényesíteni, míg az állattenyésztés jövedelmezősége tovább romlik a K&H szakértői szerint

„A júniusi mezőgazdasági árak adatainak részben örülhetünk, mert azt mutatja, hogy a termelők a növényi termékek esetében képesek voltak költségnövekedésüket részben érvényesíteni áraikban. Ugyanakkor az állattenyésztés jövedelmezősége tovább romlik," áll a K&H agrárüzletág frissen kiadott közleményében.

Az elemzés szerint a takarmányköltségek folyamatos emelkedése mellett az állati termékek árai kis mértékben tudtak csak emelkedni. Ez pedig azt jelentheti, hogy a kisebb méretű gazdaságok kénytelenek tovább húzni a nadrágszíjon, ami hosszú távon finanszírozási gondokat okozhat, vagy akár tevékenységük felhagyására is késztetheti őket.

„Az aszálykárok mértékét egyelőre még nem látjuk pontosan," mondta Tresó István, a K&H Agrárüzletág fejlesztési főosztály vezetője. "A tavaszi termésbecslések nagy hozamot jósoltak, aminek hatására a világpiaci árak jelentősen mérséklődtek. Így a vártnál rosszabb hozamok esetén ismét megindulhat a terményárak emelkedése, elsősorban a kukorica esetében. Érdemes tehát még várni az eladással” – fejezte be a szakember.