Nem szereti a Molt a Nomura

Vágólapra másolva!
Semlegesről csökkentésre módosította a Mol részvényeire megfogalmazott ajánlását a Nomura elemzőház, míg a magyar olajpapírra vonatkozó elemzői ajánlások többsége semlegesnek mondható.
Vágólapra másolva!

Semlegesről csökkentésre módosította a Mol részvényeire megfogalmazott ajánlását a Nomura elemzőház. A szélesebb elemzői ajánlások többsége pedig semleges a magyar olajpapírral kapcsolatban. A múlt heti negyedéves jelentése óta a Concorde módosította célárát a korábbi 19 000 forintról 18 000 forintra, a Barclays szerint pedig alulsúlyozás ajánlott a papírokkal kapcsolatban, ezzel együtt pedig a brit bankház szerint a célárfolyam 17 000 forint.

A Citigroup is a negyedéves jelentést követően lépett, a bank szakértői eladásra javasolják a Mol részvényeit, míg korábban még semlegesek voltak a magyar olajcéggel kapcsolatban.

A célárak többsége azonban még mindig meghaladja a múlt pénteki 16215 forintos záróárat, 2010 második felétől folyamatosan az elemzői konszenzusban szereplő célár alatt tartózkodik a Mol árfolyama. Ma a kétnapos szünet után folytatódik a kereskedés a budapesti tőzsdén, többek között a Mol papírjaival is.

Forrás: investor.hu