Vágólapra másolva!
Nagy mozgásokba kezdtek az amerikai részvényindexek tegnap, miután a Fed közzétette legutóbbi ülésének jegyzőkönyvét. Ebből kiderült, hogy a jegybankárok egyetértenek Ben Bernanke-val, hogy még az idén csökkenteni lehet az eszközvásárlási programok méretén, pontos időpontot azonban továbbra sem jelöltek meg ezzel kapcsolatban. A jegyzőkönyv publikálása után felpattantak a piacok, majd egy gyors fordulat után nagyobb mínuszba csúsztak vissza zárásra.Ázsiában továbbra is nyugtalanok a befektetők, mivel még mindig bizonytalan, hogy az amerikai jegybank mikor kezd el szigorítani. Részben emiatt mínuszban mozognak a tőzsdemutatók, csupán a kínai Shanghai Composite tartja magát az ottani feldolgozóipar bővüléséről árulkodó makroadatnak köszönhetően.Európában is folytatódhat az esés, a határidős indexek alapján 0,2 százalék körüli gyengülésre lehet felkészülni nyitás után a piacokon.
Vágólapra másolva!

Továbbra is nagy a bizonytalanság

Magyar idő szerint este nyolckor napvilágot látott a Fed legutóbbi, július végi ülésének jegyzőkönyve. Ebből többek között az derült ki, hogy a Fed jegybankárai egyetértettek Ben Bernanke-val, hogy ha az amerikai gazdaság tovább javul, csökkenteni lehet az eszközvásárlási programok mértékét év végéig. Pontos időpontot nem jelöltek meg a döntéshozók, így akár az idén még hátralévő szeptemberi, októberi vagy decemberi ülés bármelyikén dönthetnek a szigorításról.

A jegybankárok körében az is felmerült, hogy csökkenteni kéne a munkanélküliségi ráta korábban célként megjelölt 6,5 százalékos küszöbértékén. A Fed korábban ezt a szintet tűzte ki célul, hogy addig tartja fenn a stimulusokat, amíg a ráta nem éri el ezt a szintet. A cél csökkentését azonban elvetették az ülésen. Ezen túl egy úgynevezett egynapos fordított repo program bevezetése is felmerült a kiszállási stratégia biztonságosabb levezénylése érdekében.

A fentieken kívül több érdemleges dolgot nem lehetett kiolvasni a jegyzőkönyvből, így a piacon továbbra is marad a bizonytalanság, hogy a jegybank mikor kezd csökkenteni a pénzpumpa ütemén. A jegybankárok korábbi szavaiból is az derült ki, hogy nagy a véleménykülönbség közöttük ezen a téren, sokan már szeptemberben csökkentenének, míg mások egy későbbi időpontot tűznének ki a szigorításra.

Bővült a kínai ipar

Ezek miatt Ázsiában továbbra is nyugtalanok a befektetők, és a piacok eladói nyomás alatt állnak. A részvényindexek folytatják az elmúlt napokban mutatott rossz teljesítményüket, csupán a kínai Shanghai Composite tud tegnapi záróértékénél mozogni. Ebben a kedvező kínai makroadat is segítégére van, az HSBC feldolgozóipari beszerzési menedzserindex 50,1 pontos előzetes augusztusi értéke ugyanis meghaladta az elemzői várakozásokat. A szakértők 48,2 pontra számítottak, és a mostani adat a szektor bővüléséről árulkodott.

Forrás: Origo

Nagy mozgások az amerikai tőzsdéken

A befektetők kezdetben bizonytalanul várták a fejleményeket, így az amerikai részvényindexek sem mutattak nagyobb elmozdulást nyitás után. A jegyzőkönyv publikálása után viszont nagyobb menetelésbe kezdtek, és ledolgozták addig összeszedett mínuszaikat. Nap végére viszont újabb fordulat következett be, és nagyobb eséseket kezdtek produkálni. Az S&P 500 végül 0,6 százalékot, a Nasdaq pedig 0,4 százalékot esett. A Dow Jones pedig sorozatban hatodik napja fejezte be mínuszban a kereskedést, miután tegnap 0,7 százalékot veszített értékéből.

Forrás: Origo

A bizonytalanság nem tett jót a kötvénypiacnak, az amerikai tízéves kötvényhozam tovább emelkedett, és már 2,9 százalék fölött mozog. Ez 2011 szeptembere óta nem látott szintnek felel meg.

Amerikai tízéves hozam (%)

Forrás: Origo

Az S&P 500 szektorai kivétel nélkül mínuszban fejezték be a napot, a technológiai papírokat leginkább a legnagyobb komponensű Apple 0,3 százalékos emelkedése tartotta tegnapi záróértékük közelében. Ebben nagy szerepet játszott, hogy az UBS elemzője a korábbi 500 dollárról 560 dollárra emelte az Apple célárát.

Forrás: Origo

Az egyedi vállalati hírek közül érdemes kiemelni, hogy 2300 főt bocsát el a Wells Fargo a hitelezésről, mivel az ingatlanhitelek újrafinanszírozása iránt alacsony a kereslet és vélhetően tovább fog csökkeni a hozamemelkedés miatt. A bank részvényei fél százalékot estek tegnap.

Közel 8 százalékot esett piaczárás után a gyorsjelentés miatt a Hewlett-Packard. A számítógépgyártó társaság EPS szinten a konszenzusnak megfelelő negyedévet zárt, de az árbevétele csak 27,23 milliárd dollárt tett ki a várt 27,3 milliárd dollárral szemben. A menedzsment szűkítette az éves EPS várakozását, 3,5-3,6 dollár helyett, csak 3,53-3,57 dollár lehet az egy részvényre jutó profit, holott a piac 3,56 dollárt árazott. Egyedül a szoftverértékesítésből származó bevétel tudott éves alapon nőni a cégnél, minden egyéb csökkent. A cég nem számít a 2014-es pénzügyi évében árbevétel növekedésre.

A Tesla Motors alapítója, nagytulajdonosa, Elon Musk a Bloombergnek adott interjújában erős terjeszkedésről beszélt, Ázsiában és Európában is akarnak gyárat telepíteni, hogy az elektromos autóikat értékesíteni tudják. Ennek ellenére a részvények 1,2 százalékot gyengültek.

Ma érdemes lesz figyelni a makroadatokra, többek között a heti friss munkanélküli segélykérelmek számát, és az augusztusi feldolgozóipari beszerzési menedzserindex alakulását fogják közzé tenni. Ezen kívül a júniusi lakásárindex is napvilágot lát majd.

A gyorsjelentési szezon is folytatódni fog, az Abercrombie & Fitch, a Gap, a Marvell és a Pandora számaira is érdemes lesz majd figyelni.