Igazi ruhaőrület Amerikából

Vágólapra másolva!
Csupán rövidebb időre távolodtak el történelmi csúcszintjeik közeléből a meghatározó tengerentúli ruhagyártók- és forgalmazók. Mostanra ismét sikerült visszakerülniük a markáns szintek közelébe, ami optimizmusra adhat okot.Augusztusban közelebbről is megismerkedhetnek ügyfeleink a New York Stock Exchange parkettjével, ugyanis legújabb akciónk keretében rendkívül kedvező díjak mellett lehet kereskedni amerikai részvényekkel!
Vágólapra másolva!

MICHAEL KORS (NYSE): Folyamatban a csúcstámadás

Kedvező jelnek számít, hogy a nyáron sikeresen áttört 70 dolláros szintet vissza is tesztelte a luxusruhákat forgalmazó Michael Kors. Ráadásul az árfolyam a napokban ismét megközelítette a 73 dollár közelében felállított történelmi csúcsot. Ezzel a papír újra az emelkedő trendcsatorna tetejét célozta meg, ami korábban már többször is az útját állta. Ha esetleg innen is sikerülne kitörnie azt szintén pozitív jelként lehetne elkönyvelni.

Ellenkező esetben a 70 dollár szintben bízhat első körben az árfolyam, míg ennek eleste esetén 65, majd 60 dollárnál láthatóak újabb markáns támaszok. Közülük is utóbbi ígérkezik fontosabbnak a csatornaaljjal, illetve a 200 napos mozgóátlaggal.

A Michael Kors árfolyama (NYSE)

Forrás: Origo

Mik azok a mozgóátlagok?

A mozgóátlagok a technikai elemzés eszköztárának kedvelt elemei. Három fajtáját különböztetjük meg, köztük az egyszerű, az exponenciális és a súlyozott mozgóátlagot. Az egyszerű mozgóátlag számítása a legkönnyebb, hiszen ebben az esetben a rendelkezésre álló kereskedési adatok közül mindig a legutolsókat átlagoljuk. Ennél fogva a mozgóátlag a piaci folyamatokat lesimítva fogja követni, melynek előnye, hogy az éles kiugrásoktól megtisztítja a grafikont, viszont adott esetben a piaci fordulókra csak időben csak késve reagál.

Az egyszerű mozgóátlagok két legelterjedtebb típusa az ötven és kétszáz napos mozgóátlag. Az ötven napos a legutolsó ötven nap, a kétszáz napos pedig a legutolsó 200 nap árfolyamadatainak átlagát mutatja. Ahogy haladunk előre az időben, úgy természetesen a mozgóátlag értéke is folyamatosan változik.

A technikai elemzésben a mozgóátlagok akkor adnak vételi jelzést, ha a rövidebb távú alulról metszi a hosszabb távú mozgóátlagot. Eladási jelzés pedig ebből kiindulva akkor érkezik, ha a rövidebb mozgóátlag felülről metszi a hosszabbat. A szakirodalomban azt a formációt, amikor az ötven napos mozgóátlag alulról metszi a kétszáz naposat, Golden Cross-nak (aranykeresztnek), amikor az ötven napos mozgóátlag felülről metszi a kétszáz naposat Death Cross-nak (halálkeresztnek) nevezzük.



PVH CORP. (NYSE): Tűzközelben Calvin Kleinék

Szintén történelmi csúcsa közelébe kapaszkodott vissza a PVH Corp., amely többek között a Calvin Klein és a Tommy Hilfiger márkák tulajdonosa. Az árfolyam legutóbbi korrekcióját az 50 napos mozgóátlag szakította meg, igaz tartósan még nem tudott felpattanni erről a szintről a papír.

Ha mégis összejönne, akkor első körben a csúcsszint gördíthetne elé komolyabb akadályt, ezt követően pedig a markáns Fibonacci-szintek fékezhetik a hegymenetet 138,7, illetve 147 dollárnál. Ezt a kimenetelt erősítheti az MACD vételi jelzése is.

Abban az esetben, ha elesne az 50 napos mozgóátlag, akkor a 125 dolláros korábbi csúcsszintre hárulna fontos szerep. Ezt követően a 120 dolláros szint lehetne meghatározó, melyet rövidesen a 200 napos mozgóátlag is megerősíthet.

A PVH Corp. árfolyama

Forrás: Origo

A Fibonacci-számok a tőzsdén

Leonardo Pisano Bigollo, vagy ismertebb nevén Leonardo Fibonacci a 12. és 13. század fordulóján élt kiváló olasz matematikus volt, akinek a nevét a róla elnevezett számsorozatról ismerheti a világ (sokan a legjelentősebb középkori matematikusnak tartják). A Fibonacci-sorozat képzése nagyon egyszerű: az első két tag 0 és 1, innentől kezdve pedig mindegyik tag a megelőző két szám összege (0,1,1,2,3,5,8,13,21,34,...)

Fibonacci a sorozatot a közkeletű anekdota szerint egy házinyúl szaporulat növekedéséből kiindulva figyelte meg, de az igazi érdekessége, hogy a természetben szinte mindenhol feldedezhetjük a sorozatban bújkáló sajátos arányosságot, kezdve a faágak elhelyezkedésétől a csigaházak arányain át akár a tobozok leveleinek pozíciójáig. A Fibonacci-sorozat egymást követő tagjainak aránya 1,618-hoz közelít, ami ráadásul nem más, mint a már ókorban is ismert harmonikus arány, az aranymetszés.

A technikai elemzésben sokféleképpen szokták alkalmazni a Fibonacci-számok összefüggéseit, de a leggyakoribb szerepe talán az "ideális" korrekciós szintek meghatározásában van. Eszerint a módszer szerint egy markáns mélypont és csúcspont szintjét összekötve az elmozdulás 23,6, 38,1 és 61,8 százalékánál találhatók a Fibonacci-féle korrekciós szintek (az aranymetszésből is kiszámíthatók ezek a szintek). A korrekciós szintek sokszor szolgálnak támaszként vagy ellenállásként, jelentős részben éppen azért is, mert kellően sok befektető figyeli meg elemzéseiben ezeket a nevezetes szinteket, így önbeteljesítő jóslatként is működhetnek.