Lesz 100 ezer forintos pénztárgép, mutatóba

Vágólapra másolva!
A Nemzetgazdasági Minisztérium megállapodott egy koreai gyártóval arról, hogy 10 ezer pénztárgépet legfeljebb 100 ezer forintért fog kínálni.
Vágólapra másolva!

A tárca korábban kedvezményes állami hitel nyújtását jelentette be a gyártóknak, most pedig arról számolt be, hogy tárgyalásokat kezdeményezett az engedélyezett pénztárgép forgalmazókkal.

Az adóhatósággal online kapcsolatra képes pénztárgépek árát szeretné csökkenteni a minisztérium, mert jelenleg csak 200-250 ezer forintos gépek érhetőek el, és ez sok kiskereskedőnek nagy terhet jelent.

A koreai gyártmányt forgalmazó Alt Cash Kft. tulajdonosai tegnap aláírtak egy megegyezést, amely szerint a társaság vállalja, hogy a pénztárgépgyártás elősegítése érdekében kapott támogatás (vagyis a kedvezményes hitel) fejében 2013. november 30-ig 10 ezer pénztárgépet legfeljebb nettó 100 ezer forintért értékesít.

Becslések szerint országszerte összesen mintegy 250 ezer pénztárgépet kell lecserélniük a kereskedőknek.

Mivel az adóhivatalnál gépenként 50 ezer forint támogatást is kérhet a kereskedő, a kérdéses gépekhez bruttó 50 ezer forintért hozzájuthat.

A korlátozott darabszám mellett a megállapodás azt is kiköti, hogy ugyanazon vevőnek legfeljebb két darab kedvezményes pénztárgépet lehet értékesíteni.