Hatalmas pénz ütheti a Vodafone markát

Vágólapra másolva!
Megerősítette a Vodafone, hogy újra tárgyalnak a Verizon Communications-szel közös leányuk jövőjéről. Akár 130 milliárd dollárt is kaphat a brit cég a Verizon Wireless-ben lévő pakettjéért, nyilatkozták név nélkül források a Wall Street Journalnek. A hírekre megrántották a befektetők a Vodafone részvényeit, az árfolyam 9 százalékkal ugrott meg a mai kereskedésben.
Vágólapra másolva!

A Vodafone megerősítette, hogy újra egyeztetnek a Verizon Communications-szel közös leányuk a Verizon Wireless jövőjéről. Korábban a Wall Street Journal számolt be róla, hogy forrásai szerint a két cég már előrehaladott tárgyalásokat folytat, és a Verizon akár 130 milliárd dollárt is adhat a Vodafone pakettjéért. A vevőjelölt állítólag jelenleg több bankkal egyeztet, annak érdekében, hogy mintegy 60 milliárd dollárnyi forrást gyűjtsön össze a tranzakcióhoz.

A két telekommunikációs óriáscég már régóta próbálja rendezni kapcsolatát, ugyanis a Verizon Wireless-ben 55 százalékot tulajdonló Verizon döntött például arról, mekkora osztalékot, és azt mikor fizesse a cég. Ez nem igazán tetszett a Vodafone-nak, hiszen például 2005 és 2011 között egyáltalán nem fizetett osztalékot a Verizon Wireless. Májusban még arról állapodott meg a két vállalat, hogy közös leányuk összesen 7 milliárd dollárt osztalékot fog fizetni, amitől akár azt is lehetett volna várni, hogy ezért a Vodafone nem adja el pakettjét.

Forrás: Origo

A tranzakció egy több mint egy évtizedes partnerségnek vethet véget, és lezárná a már régóta tartó felvásárlási történetet. A Verizon Communications évek óta szeretné megszerezni a Vodafone részesedését a közös társaságban, ám a tárgyalások valamiért mindig elakadtak. Mivel a Vodafone európai egységei küszködnek, így a brit vállalat eddig nem szívesen vált volna meg a gyakorlatilag egyetlen növekedési forrásától. Egyébként az ügylet részét képezné, hogy a Verizon eladná a brit cégnek a Vodafone Italiában meglévő 23 százalékos részesedését mintegy 5,3 milliárd dollár fejében a Bloomberg forrásai szerint.

Viszont a Verizonnak is jól jönne, ha a Wireless teljes egészében az övé lenne, ugyanis a társaság a vezeték nélküli üzletágtól várja, hogy az ellensúlyozná a vezetékes ügyfelek csökkenő számát. A Verizon 2013 második negyedéves bevételének 67 százalékát tette ki a Wireless forgalma, míg működési eredményének csaknem teljes egésze származott az egységtől.

Forrás: Origo

A Vodafone részvényei hatalmasat ugrottak a megjelent hírekre, ugyanis a 130 milliárd dolláros vételárból a brit cég számos fejlesztést és beruházást valósíthatna meg nagyobb növekedést biztosító piacokon. A Vodafone június végén állapodott meg Németország legnagyobb kábelszolgáltatójának számító Kabel Deutschland felvásárlásáról, amitől szintén árbevételének növelését várja. A Verizon pénzéből pedig visszajuttathatna részvényeseinek is, ami szintén vonzóvá teheti a társaságot a befektetők szemében.

A Vodafone árfolyama (London)

Forrás: Origo

A Verizon Communications árfolyama (NYSE)

Forrás: Origo