A kormány embere lett a Takarékbank új elnöke

Vágólapra másolva!
Kedden lezajlott a Takarékbank közgyűlése, az állam többségi tulajdonos lett, szerdán este pedig megválasztották az új vezetőket. Az igazgatóság új elnöke Vojnits Tamás, az átalakításért felelős  kormánybiztos lett, a vezérigazgató Szabó Levente, korábbi vezérhelyettes.
Vágólapra másolva!

A Takarékbank augusztus 28-án este megtartott igazgatósági és felügyelő bizottsági ülésének résztvevői egyhangúan megválasztották takarékszövetkezetek központi bankjának vezető tisztségviselőit.

A Takarékbank igazgatóságának elnöke Vojnits Tamás kormánybiztos, a társaság vezérigazgatója Szabó Levente, korábbi vezérigazgató-helyettes lett. A megújult felügyelő bizottságának tagjai egyhangúan Lontai Dánielt a Szövetkezeti Hitelintézetek Integrációs Szervezetének (SZHISZ) elnökét nevezték meg vezetőjüknek.

Az új emberek augusztus 28-ától töltik be tisztségüket. A vezető testületeket az augusztus 27-ei közgyűlésen újították meg, akkor választották az igazgatóság belső tagjává Szabó Leventét és Brezina Szabolcsot, továbbá tag lett Vida József a Szentgál és Vidéke Takarékszövetkezet elnök-ügyvezetője, Vojnits Tamás kormánybiztos, Szarka Zsolt a Magyar Posta vezérigazgatója, valamint a legnagyobb egyedi tulajdonost, az MFB-t képviselő Nagy Csaba és Nyikos Péter. Ők választották most maguk közül elnöknek Vojnits Tamást.

A felügyelő bizottság tagjai Kultné Mátyás Rita a Mohácsi Takarék Bank Zrt. elnök-vezérigazgatója, Hartmann Imre a Pannon Takarék Bank Zrt. elnöke, Bede József a Szabolcs Takarékszövetkezet elnök-ügyvezetője, Lontai Dániel a Szövetkezeti Hitelintézetek Integrációs Szervezetének elnöke, Urbán Zoltán az MFB vezérigazgató-helyettese és a Magyar Postát képviselő Hadházyné Dr. Burucs Magdolna Judit lett. Ezek a tagok jelölték és szavazták meg Lontai Dánielt az fb elnökének.

Az SZHISZ elnöki tanácsadói testületébe három szövetkezeti hitelintézeti vezető is bekerült: Kriston Nándor, Bede József és Hartmann Imre - e testület elnöke Kriston Nándor, a Sajóvölgye Takarékszövetkezet elnök-ügyvezetője lett. Az SZHISZ elnöki tanácsadó testülete július 26-án jött létre hét szövetkezeti hitelintézet vezetője, az OTIVA (Országos Takarékszövetkezeti Intézményvédelmi Alap) ügyvezető igazgatója, a Takarékbank Zrt. vezetője és Vojnits Tamás kormánybiztos részvételével.

Mint a közlemény fogalmaz, az elnöki tanácsadók személyes részvétele további garanciát jelent arra, hogy a szövetkezeti hitelintézeti együttműködés rendszerének megújulása a szektor valós érdekei mentén valósuljon meg. Korábban többször írtunk róla (itt és itt és itt), hogy a szövetkezeti vezetők nagy felháborodással fogadták az átalakítást, és az eddigi legnagyobb integrációs szervezet az alkotmánybíróságon is megtámadta az átalakítást.

Az SZHISZ álláspontja szerint azonban a szövetkezeti hitelintézeti szektor megújítása egy jelenleg széttöredezett, ám sokkal jobb teljesítményre képes szövetkezeti hitelintézeti együttműködés kialakítását célozza. Olyan rendszert - így a közlemény -, amely sokkal hatékonyabban szolgálja a tagok, az ügyfelek és az adófizető polgárok érdekeit.