Csányi: A politikai közélet ma versenyhátránya az országnak

2013.09.02. 22:09

Csányi Sándor hétfőn este az ATV Egyenes beszéd című műsorának vendégeként beszélt a bankrendszerről, a populizmusról, a devizahitelesekről, a Takarékbankról és természetesen Lázár Jánosról is.

Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója szerint az lenne méltányos, ha nemcsak a devizahitelesekkel, hanem a forinthitelesekkel is foglalkoznának, azokkal, akik valóban rászorultak, és saját hibáján kívül kerültek olyan élethelyzetbe, hogy nem tudják a létfenntartásukat fedezni.

A bankvezér hétfőn este, az ATV Egyenes beszéd című műsorában hangsúlyozta, a devizahitelek körüli hisztéria rendkívül káros, árt a gazdaságnak, a politikai közéletnek, annak is aki szervezi, és egyértelműen a bankrendszernek is.

Úgy vélekedett, a populizmus olyan szintet ért el a bankügyekben, aminek a káros hatása ma már nyilvánvaló.

"A magyar politikai közélet ma kimondottan egy versenyhátránya az országnak" - jelentette ki.

Arra a kérdésre, hogy a takarékszövetkezetek államosításának hátterében az a szándék állt-e, hogy az uniós támogatásokat az agráriumba a takarékszövetkezeteken keresztül folyósítsák, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója úgy válaszolt, lehet, hogy erről szólt, de a törvény szerint a Takarékbankot hamarosan értékesítik, és szavai szerint a megvásárlására mindenképpen pályázni fognak.

Közölte azt is, hogy a héten megtette a büntető feljelentést Lázár János ellen, polgári pert is indít a heteken belül. A Miniszterelnökséget vezető államtitkár egy sajtótájékoztatón egyebek mellett az "ország első számú uzsorásának" nevezte a bankvezért.