Újabb orosz mezőt adott el a Mol

2013.09.03. 17:40

Ma értékesítette a Mol egy oroszországi cégben meglévő tulajdonát, amely vállalat a Surgut-7 kutatási licencét is birtokolta. A hír nem meglepetés, ugyanis a társaság már augusztusban úgy fogalmazott, hogy orosz vevők érdeklődnek a Surgut-7 blokk után.

Értékesítette a Mol, a Mol Western Siberia vállalatában lévő 100 százalékos pakkját, bár az árról információt nem közöltek. Ez a cég birtokolta a Zapadno-Malobalykskoye mezőhöz kapcsolódó Surgut-7 blokk kutatási licencét, jelentette be a társaság hivatalos közleményben, ma piaczárás után.

A Mol úgy fogalmaz, hogy az értékesítés része a cég portfolió-optimalitálási tevékenységének. A magyar olajcég még gyorsjelentésének augusztusi publikálása előtt egy nappal számolt be róla, hogy eladta egy orosz mezőben, a ZMB-ben lévő érdekeltségét. A közleményben árat nem említett akkor sem a cég, de az szerepelt benne, hogy további értékesítés várható, az orosz vevők érdeklődnek ugyanis a Surgut-7 blokk iránt is. Ezért nagy meglepetést nem okozott a magyar olajcég bejelentésével.

Szintén augusztusi közleményében fogalmazott úgy a Mol, hogy továbbra is elkötelezettek Oroszország iránt, főként a Baitugan és a Matjushkinksy blokkok tekintetében, és a közlemény szerint további növekedést biztosító eszközökbe kíván fektetni az országban és a régióban.

A Mol árfolyama