Vágólapra másolva!
Augusztusban 250 milliárd forintnyi uniós forrás kiosztásáról döntött a kormány, és erről még ezen a héten értesítést is kapnak a pályázók. Lázár János azt ígéri, egy cent sem ragad benn a rendszerben, sőt az árfolyamnyereség miatt még plusz pénzek is akadnak.
Vágólapra másolva!

"Magyarország az utolsó centig le fogja hívni a 2007-2013-as ciklusban rendelkezésre álló uniós forrásokat, a cél eléréséhez már az elmúlt egy hónapban is rengeteg nagy horderejű döntést hoztunk, és még nincs vége annak a folyamatnak, amely a források hatékony felhasználását célozza" - mondta Lázár János Miniszterelnökséget vezető államtitkár az MTI-nek.

Az uniós pénzek elosztását felügyelő Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) vezetését egy hónapja átvevő Lázár közölte, az elmúlt egy hónapban a leállt programok újraindítását is sikerült előkészíteni, ennek a végére hétfőn tehet pontot az Európai Bizottság és a kormány.

A gazdasági operatív program keretében 117 milliárd forintos támogatásról döntött az NFÜ, ez kkv-fejlesztésre, munkahelyteremtő nagyberuházásokra, kutatás-fejlesztési projektek és kkv-k informatikai fejlesztéseire használható fel. A regionális operatív programok keretében 72 milliárd forintos összegben született döntés, ennek keretében például turisztikai fejlesztések valósulhatnak meg. Hozzátette, hogy a következő két-három hétben 65 milliárd forintot osztanak szét energiahatékonysági projektekre.

Lázár szerint a korábbi tapasztalatokat figyelembe véve annyival több forrásra fognak pályázatokat kiírni, amennyi különböző okok miatt - legyen szó nem teljesítésről vagy szabálytalanságról - nem valósult meg, vagy vissza kell venni a kedvezményezettektől. Azt ígérte, minden olyan vállalkozást felelősségre fognak vonni, amely a köz kárára akart gyarapodni, ezért fejlesztési forrást igényelt, de nem megfelelően használta fel.

Abból is lesz pénz, hogy az NFÜ az elmúlt hét évben rendkívül konzervatívan számolta az euró/forint árfolyamot. Az árfolyamnyereségből 300 milliárd forint többletforrás adódott, ebből minden régió számíthat újabb forrásokra. Azok a pályázatok jöhetnek szóba, amelyek formailag megfeleltek a kritériumoknak, de lemaradtak az igényelt támogatásról, így tartaléklistára kerültek - magyarázta az államtitkár.