15 százalékos a Concorde befolyása a GsParkban

Vágólapra másolva!
Tegnapi hatállyal 15 százalék fölé növelte Graphisoft Parkban levő befolyását a Concorde Alapkezelő. Június végén a Concorde a hivatalos adatok szerint 14,5 százalékos részesedéssel bírt a szavazati joggal bíró összes részvényre vetítve.
Vágólapra másolva!

A Concorde már jó ideje meghatározó tulajdonos a Graphisoft Parkban. Az alapkezelő gyakorlatilag folyamatosan - kisebb megszakításokkal csupán - a vételi oldalon állt az utóbbi negyedévekben, a cég fundamentumaiba vetett hite tehát töretlen a portfólió menedzsereknek. Ez nem is csoda, hiszen egy meglehetősen transzparens és egy értékalapú befektető figyelmét mindenképp felkeltő sztoriról van szó.

A Graphisoft Park a válság ellenére is folyamatosan képes volt növelni az irodakomplexum kihasználtságát, amit elsősorban a kivételes minőségnek és környezetnek köszönhetett. Emiatt nem is kellett a Parknak az irodapiaci árverseny után menni, képesek voltak megtartani a válság előtti bérleti díjakat. Az új bérlők érkezésével a vállalat stabilan emelkedő eredményeket tudott felmutatni, ráadásul a részvényesek az emelkedő (idén már 40 forintos) osztaléknak köszönhetően is kivehették részüket a sikerekből.

Közben a Park ingatlanvagyona a cég tavalyi becslése szerint már részvényenként közel 2500 forintra rúgott (NAV), miközben a papírok árfolyama jelenleg is "csak" az 1000 forintos szinteken áll (részben mivel a régiós ingatlancégek sem érik el a NAV-értékét). Legutóbb ráadásul egy távozó bérlővel sikerült megegyezni hosszú pereskedést követően, aminek köszönhetően papíronként 62 forintnyi készpénz áll a házhoz.

A GsPark árfolyama (Ft)

Forrás: investor.hu