Letörik a nagy banki jutalmakat

2013.09.05. 16:28

Az Európai Bankfelügyelet alaposan kiterjesztené azoknak a körét, akik legfeljebb az éves keresetük kétszeresét vihetik haza prémiumként. A bankárok időt kérnek a bevezetésre, közben ugyanis a pénzintézetek is lépnek, hajlandóak az alapfizetés emelésével kompenzálni őket.

Az éves prémiumra vonatkozó korlát - vagyis maximális érték - az új elképzelés szerint összesen 35 ezer európai munkavállalót érintene – írja a Bloomberg hírügynökség. Míg korábban csak az évi 500 ezer euró felett kereső bankárok jutalmait fagyasztotta be az Európai Bankfelügyelet, most alaposan kiszélesítette a kört.

A döntés alapja az, hogy nem csak az említett, sokat kereső bankárokat minősítenék „kockázatvállaló”, azaz egyben kockázatot jelentő alkalmazottnak, hanem minden bank dolgozóinak legjobban fizetett 0,3 százalékát, és azokat is, akiknek éves kilátásba helyezett jutalma meghaladhatja a 75 ezer eurót.

A szabályozás az Európai Unióban bejegyzett bankokra vonatkozik, de azok EU-n kívüli alkalmazottaikat is érinti.

A Brit Bankszövetség, mint a leginkább érintett érdekvédelmi szervezet, azt kérte, hogy a szabály bevezetését halasszák el egy évvel, vagyis csak 2015-től lépjen életbe. Azzal érvelnek, hogy az új szabályoknak való megfeleléshez időt kell biztosítani a bankoknak.

A döntést egyébként is kritizálják, mert álláspontjuk szerint nem minden 500 ezer euró feletti prémiumkerettel rendelkező bankár visel jelentős üzleti kockázatot a munkája során.

Felmérések szerint a globális jelenléttel rendelkező bankok több mint fele béremeléssel válaszol a lépésre, hogy kulcsfontosságú alkalmazottai ne essenek el jövedelmük jelentős részétől. Az alapfizetések jelentős felemelése, és a prémiumok csökkentése viszont azt eredményezheti, hogy a bankoknak kisebb mozgásterük marad a rosszul teljesítő bankárok anyagi „büntetésére”, illetve a jó eredményeket hozók jutalmazására.