Nem változtatott az Európai Központi Bank

Vágólapra másolva!
Nem nyúlt a 0,5 százalékos alapkamathoz az Európai Központi Bank, ami nem okozott meglepetést, mivel a szakértők is erre számítottak. Az EKB-hoz hasonlóan a Bank of England sem változtatott monetáris politikáján, tehát maradt a rekordalacsony alapkamat, és a 375 milliárd fontos eszközvásárlási program. A piac Mario Draghi fél háromkor kezdődő sajtótájékoztatójára vár, ahol pontos részletek derülnek majd ki a döntés részleteiről.Draghi újra megerősítette a korábbi sajtótájékoztatóin elmondottakat, tehát hosszú távon alacsony maradhat az alapkamat az eurózónában, amit az alacsony inflációs környezet is lehetővé tesz. Az elnök nem zárta ki az alacsonyabb kamatszintek lehetőségét, így akár kamatvágás is elképzelhető a jövőben. Az EKB a korábban vártnál kisebb gazdasági visszaesésre számít idén, a jövő évi prognózisokat viszont minimálisan visszavágta a jegybank.
Vágólapra másolva!

15:40 - Nincs konkrétabb irányjelzés

Draghi nem érzi szükségét annak, hogy pontosabban megfogalmazzák, mit értenek a hosszabb ideig alacsony maradó alapkamat alatt. Az EKB nem fogja követni a FED és a Bank of England példáját, és nem fogják konkrét célokhoz kötni az alapkamat alakulását. Az elnök szerint a most alkalmazott előremutató irányjelzés (forward guidance) stratégia a legmegfelelőbb a jegybank rövid távú céljainak, tehát az árstabilitás fenntartásának biztosításához.

15:25 - Készenlétben áll az EKB

Az EKB elnökét a szíriai konfliktusról is megkérdezték, pontosabban arról, hogy a jegybank hogyan csillapítaná egy esetleges háború pénzpiacokra gyakorolt hatásait. Draghi erre ismét kiemelte, hogy a jegybank készenlátban áll, és azonnal beavatkozik, ha az szükségessé válik. Ugyanakkor még nem egyeztettek a többi nagy jegybankkal egy lehetséges, közösen koordinált monetáris beavatkozásról.

Draghi megerősítette, hogy már korábban is felhívták a figyelmet a geopolitikai kockázatok növekedésének esélyeire a szíriai konfliktus elterjedése miatt. Ezen túl kiemelt figyelemmel követik a feltörekvő piacokon kialakult ijesztő folyamatokat. Az olasz politikai feszültségekkel kapcsolatos kérdésre viszont nem kívánt válaszolni.

Az euró kisebb korrekcióba kezdett a nagyobb esése után, és 1,317 közelébe erősödött vissza a dollárral szemben. Viszont az árfolyam már 50 napos mozgóátlag alatt is megfordult, és ha a 200 napos mozgóátlag is elesne, az további euró gyengüléssel járhat együtt.

EURUSD árfolyama

Forrás: Origo

15:10 - Kizárt a görög adósságelengedés

Arra az újságírói kérdésre, hogy miért nem vágtak az alapkamaton Draghi úgy felelt, hogy voltak olyan jegybankárok, akik a kamatcsökkentés mellett érveltek, de végül a tartás mellett döntött a többség. A csökkentés abban az esetben jöhet szóba a jövőben, ha a pénzpiacokon kedvezőtlen folyamatok indulnak el. Az EKB figyelemmel kíséri a folyamatokat, és készenlétben állnak arra az esetre, ha be kell avatkozniuk a piacon.

A Görögországgal kapcsolatos kérdésekre elmondta, mivel a jelenlegi mentőprogram 2014 végén fog kifutni, az eurózóna tagállamainak még van idejük mérlegelni a kérdésben. Ha esetleg újabb mentőcsomagra lenne szüksége a déli államnak, ahhoz a hitelképességük további javulásához lesz szükség. Az elnök ugyanakkor kizárta egy újabb görög adósságelengedés lehetőségét. Az EKB rendelkezik a legnagyobb görög államkötvény kitettséggel, és egy adósságelengedés Görögország "kvázi" monetáris finanszírozásának felelne meg, ami szigorúan tilos- emelte ki Draghi.

14:55 - Tovább gyengül az euró

Az EKB 1,3 százalékos inflációt vár a következő évre, ami jóval alacsonyabb a célként megjelölt 2 százaléknál. Ez még jobban megerősíti, hogy nem várható kamatemelés az eurózónában. Az alacsony inflációs környezet leginkább a gazdaság alacsony aktivitásából fakad.

Draghi szerint kulcsfontosságú, hogy erősítsék a bankszektor ellenállóképességét azokban az országokban, ahol ez szükséges. Az elnök ezen túl erőteljes lépéseket szorgalmazott a munkanélküliség csökkentésére.

Az euró tovább gyengült, és már 1,315 alatt mozog a dollárral szembeni árfolyam. A dollár erősödésében a vártnál jobb amerikai heti munkanélküli segélykérelmek száma is szerepet játszik.

EURUSD

Forrás: Origo

14:30 - Megkezdődött Draghi ülése

A fél háromkor kezdődött sajtótájékoztatót az EKB elnöke azzal kezdte, hogy kiemelte, a monetáris politika mindaddig támogató marad, amíg az szükséges. Megismételte az elmúlt sajtótájékoztatókon elmondottakat, hogy az alapkamat hosszú ideig alacsony maradhat. Draghi ugyanakkor nem zárta ki a jelenleginél is alacsonyabb kamatszintek lehetőségét, így a jövőben akár kamatvágás is elképzelhető. Az inflációs nyomás is mérsékelt marad a közeljövőben, ami lehetővé teszi az alapkamat alacsonyan tartását.

Az EKB javított idei gazdasági előrejezlésein, és már csak 0,4 százalékos GDP visszaesést vár erre az évre a korábban előrejelzett 0,6 százalékos zsugorodás helyett. A 2014-es előrejelzést ugyanakkor minimálisan visszavágta, és a júniusban várt 1,1 százalék helyett 1 százalékos gazdasági növekedéssel kalkulál.

Draghi szerint a második negyedévben mért 0,3 százalékos gazdasági növekedés részben a kedvező időjárási körülményeknek volt köszönhető, és az idei év hátralévő részében továbbra is mérsékelt lehet a gazdaság javulása. A gazdasági hangulatindexek pedig megerősítik, hogy kedvező folyamatok indultak el az eurózónában.

Szavaira nagyobb gyengülésnek indult az euró, és 1,317 közelébe esett a dollárral szembeni árfolyama.

EURUSD árfolyama

Forrás: Origo

13:45 - Nem vágott az EKB

Az elemzői várakozásokkal összhangban nem változtatott az alapkamat nagyságán a mai ülésén az Európai Központi Bank, így 0,5 százalékon maradt a ráta. Az EKB a betétekre fizetendő kamathoz sem nyúlt, az maradt 0 százalékon (tehát nem csökkentette a negatív tartományba). A döntés hátteréről Mario Draghi 14:30-kor kezdődő sajtótájékoztatóján tudhatunk meg többet.

Forrás: Origo

Az EKB mellett kamatdöntő ülést tartott ma a Bank of England is. Ők sem okoztak meglepetést, mivel a vártnak megfelelően nem változtattak a 0,5 százalékos alapkamaton és a 375 milliárd fontos eszközvásárlási programon.

Az euró szinte meg sem mozdult a kamatdöntésre, és változatlanul az 1,32-es szint környékén mozog a dollárral szembeni árfolyama.

EURUSD árfolyam

Forrás: Origo