Szigorodnak a pályázati feltételek

Vágólapra másolva!
Szeptember 1-jétől a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) határozottabban lép fel az offshore cégekkel szemben – jelentette ki Lázár János az MTI-nek. Ezzel függ össze, hogy a napokban mintegy 44 ezer, korábban uniós támogatást elnyert pályázónak kell majd ismét nyilatkoznia.
Vágólapra másolva!

Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) korábban nyíltan kifogásolta az átláthatósági törvényekkel kapcsolatos hiányosságokat, ezeket korrigálja az új nyilatkozat bevezetésével az NFÜ. Lázár János elmondta, a már támogatáshoz jutott érintetteknek azt a kérdőívet kell utólag kitölteniük, amelyet az új pályázók automatikusan kapnak kézhez. Az új pályázati anyag jóval részletesebb lesz a réginél. Olyasmire kérdez rá, amiből alaposabban és biztosabban derül ki, a vállalkozás megfelel-e az alaptörvényből következő átláthatósági feltételeknek.

Transzparencia mindenek előtt

A módosítás célja, hogy az offshore cégekkel szemben határozottabban lépjen fel az NFÜ. Ezért az intézmény saját magán kezdi az átláthatósági vizsgálatot. Az államtitkár elmondta, ahogy közeledik a költségvetési ciklus vége, egyre fontosabb a transzparencia, egyre nagyobb szerepe van az elszámoltatásnak. „Az átlátható viszonyok megteremtésével 2010-ig nem foglalkozott senki. A 2011. január 1-jén hatályba lépett alaptörvény azonban előírja, hogy közpénzhez csak átlátható tulajdonosi szerkezetű pályázók juthatnak hozzá. Mivel az NFÜ több tízezer pályázatnak ítélt meg támogatást, úgy gondolom, élen kell járnunk a transzparencia megkövetelésében is.”

Az NFÜ-s támogatás eddigi protokollja szerint a pályázók önbevallással tettek eleget az átláthatósági kötelezettségnek. Szeptember 1-jétől kezdve minden pályázónak büntetőjogi felelőssége tudatában kell nyilatkoznia arról, hogy szervezete vagy cége milyen körülmények, tények, adatok alapján felel meg az átláthatósági jogszabályoknak. A gazdasági társaságoknak név szerint kell nyilatkozniuk a tulajdonosi körükről és struktúrájukról, a több mint 25 százalékos tulajdonnal, befolyással vagy szavazati joggal bíró tagjaikról, azok adóilletőségéről. Ezeket az NFÜ összeveti a vállalkozók közhiteles cégnyilvántartásokban található adataival. A magyar jogi környezet miatt azonban így is maradnak olyan adatok, amelyekről senki más nem tud nyilatkozni, csak a pályázó, ám elengedhetetlenek az átláthatóság bizonyításához. Lázár János elismerte, az új pályázati nyilatkozatot kitölteni több adminisztrációt jelent majd, de, mint mondta, ez az egyetlen olyan változtatás, amely nem az egyszerűsítést célozza meg a pályázók és az NFÜ kapcsolatában.

A kizárólag magyar magánszemélyek tulajdonában álló cégek esete továbbra is egyszerű, a nyilatkozatot a társasági szerződésben leírtak alapján alig pár perc alatt ki fogják tölteni. Valamivel bonyolultabb a helyzet, ha a támogatandó vállalkozásnak külföldi tulajdonosai is vannak. „Ez csak akkor jelenthet problémát, ha a tulajdonosi lánc nem fejthető egyértelműen vissza az utolsó láncszemig, vagy abban olyan elem is van, amely adómegkerülési szándékot sejtet” – mondta Lázár János.