A legmenőbb projekt lett a MobilTárca

Vágólapra másolva!
Projektfejlesztés témakörben a MobilTárca nyerte el az ITBusiness Leadership Award díjat, amelyet a kedden rendezett gálán vehetett át  – közölte tegnap a Magyar Mobiltárca Szövetség.
Vágólapra másolva!

A díj átvételekor Pukler Gábor, A Magyar Mobiltárca Szövetség elnöke többek közt azt hangsúlyozta, sikerük annak köszönhető, hogy a szövetség tagjai képesek a közös célért összefogni. Ez a cél pedig a készpénzmentes gazdaság megteremtése.

A Magyar Mobiltárca Szövetség 2011 júniusában alakult a Magyar Telekom, a Vodafone, a Telenor, az OTP, a Mastercard és a SuperShop összefogásával. A szövetség célja egyebek között az innovatív, mobil NFC technológiára alapuló fizetési megoldások, rendszerek és szolgáltatások hazai elterjedésének előmozdítása, az ezzel kapcsolatos szakmai irányelvek kialakítása és betartatása, a szakmai színvonal biztosítása és folyamatos fejlesztése, valamint a technológia mögött lévő platform egységesítése.

A MobilTárca projekt kiválóan teljesített a tesztelés alatt: Pukler Gábor szerint a néhány ezer forintos készpénzfizetést már teljes egészében ki tudná váltani. Három kontinens tizenhárom országában próbálták ki több mint ezren. Ezek a tesztalanyok a felmérés időszakában gyakrabban használták a MobilTárca szolgáltatását, mint hagyományos bank- vagy hűségkártyájukat.