Vágólapra másolva!
Tegnapi záróértékeik közelében mocorognak az európai részvényindexek, mivel a befektetők vélhetően a ma délutáni fontos amerikai makroadatokra várnak. Az USA-ból a mezőgazdaságon kívül foglalkoztatottak számának változása, és a munkanélküliségi ráta fog napvilágot látni, ami fontos információkkal szolgálhat a Fed eszközvásárlási programjának jövőjéről is. Itthon a BUX nem tud kimászni a mínuszokból az OTP és a Mol esése miatt, így az egyik leggyengébb teljesítményt mutatja a régióban.Nagy mozgásokra Amerikában sem lehet számítani, a határidős indexek alapján a tegnapi záróértékek közelében indulhat a kereskedés a részvénypiacokon.
Vágólapra másolva!

Zuhan az OTP és a Mol

Nem tud kikecmeregni a mínuszokból a magyar piac, a BUX 0,8 százalékkal került már lejjebb, amivel az egyik leggyengébbnek számító indexnek számít a régióban. A lengyel WIG 20 viszont felfelé lóg ki a sorból, mivel korrigálni kezdte az elmúlt két nap óriási zuhanásait, amit még a tervezett nyugdíjreform miatt szenvedett el.

Az OMV részvényei 0,6 százalékos emelkedésükkel segítik az osztrák indexet, miután az olajtársaság ma reggeli beszámolója szerint olajat és gázt talált Norvégia partjainál. Ellenben negatív hír, hogy a cég újból leállította líbiai kitermelését az éleződő politikai helyzet miatt.

Az osztrák bankok árfolyama viszont esni kezdett, mivel a hírek szerint Ausztriában további öt évig nem vezetik ki a pénzintézeteket sújtó bankadót. Ennek következtében az Erste 2,7 százalékot, a Raiffeisen 1,1 százalékot gyengült. Emiatt az osztrák ATX a leggyengébb teljesítményt mutatja a régióban 0,9 százalékos mínuszával.

Forrás: Origo

A hazai részvényindexet változatlanul az OTP és a Mol gyengélkedése tartja mínuszban, a bankpapír az elmúlt napokhoz hasonlóan pocsék teljesítményt mutat, és 1,8 százalékot zuhant. Ezzel már 4200 forint alá csökkent az árfolyama, míg a Mol 1,1 százalékot esett. Az OTP vélhetően a devizahiteles mentőcsomag körüli bizonytalanság miatt került eladói nyomás alá, Orbán Viktor ma reggeli nyilatkozatában arról beszélt, hogy a bankoknak állami kényszer nélkül módosítania kéne a devizahitel-szerződéseket úgy, hogy a veszteség nagy részét ők viseljék.

A gyógyszercégek részvényei viszont jól teljesítenek, miután a Barclays javított a két papírra vonatkozó ajánlásán. A bankház elemzője már felülsúlyozásra javasolja a Richter és az Egis részvényeit, ráadásul mindkét papír esetében igen csábító célárat határozott meg, a Richter szerinte 4610 forintot az Egis 25900 forintot ér. Így a Richter 0,4 százalékot, az Egis 1,7 százalékot erősödött.

Rajtuk kívül a Magyar Telekom egyre közelebb kerül 295 forintos történelmi mélypontjához, mivel 0,7 százalékot esett. A telekompapír annak ellenére nem tud magához térni, hogy meghosszabbításra került a Magyar Telekom frekvenciahasználati jogosultsága. A hosszabbítás egyszeri díja 38 milliárd forint, de a Magyar Telekomnak készpénzben ennél valamivel kevesebb, 34 milliárdos összeget kell majd befizetni.

Forrás: Origo

A kisebb társaságok részvényei közül a Rába 2,5 százalékot drágult, miután a járműgyártó egy 10 milliárd forint értékű busztendert nyert meg. A cég a Volán társaságoknak szállíthat 61 csuklós autóbuszt.

A forint kisebb erősödésre képes, és 301,2-ig ereszkedett le az euróval szembeni árfolyama. A dollár/forint jegyzése 229,5-nél, a svájci franké 243-nál található.

EURHUF árfolyama

Forrás: Origo

Kisebb volt a görög visszaesés

Állóvíz jellemzi az európai kereskedést, a főbb részvényindexek szinte el sem mozdulnak tegnapi záróértékeik közeléből. Ebben az játszik szerepet játszik, hogy délután fontos munkaerőpiaci adatok érkeznek az USA-ból, így a befektetők vélhetően inkább kivárnak a statisztikák előtt. Ma délután a mezőgazdaságon kívül foglalkoztatottak számának változása, és a munkanélküliségi ráta fog napvilágot látni, amiből fontos következtetéseket lehet majd levonni a Fed QE3 programjának alakulásáról.

Forrás: Origo

A ProSiebenSat részvényei 1,3 százalékot zuhantak, részben amiatt, hogy a TMG eladta a televíziós szolgáltatóban lévő teljes részesedését. A TMG nagyjából 6 százalékos tulajdoni hányadától vált meg, nagyjából 420 millió euróért.

Az Air France-KLM viszont 1,5 százalékkal emelkedik annak köszönhetően, hogy a légitársaság 3 százalékkal tudta növelni utasszámát augusztusban éves alapon.

Csupán 3,8 százalékos volt a görög gazdaság éves visszaesése a második negyedévben a felülvizsgált adatok szerint, miközben az előző olvasat még 4,5 százalékos zsugorodásról árulkodott.

Amerikában sem várhatóak nagyobb mozgások nyitás után, a határidős indexek alapján a tegnapi záróértékek közelében indulhat a kereskedés a részvénypiacokon.