Azt se hozta az Apple, amit szinte megígért

Vágólapra másolva!
Csalódásként értékelhető az Apple tegnapi, vártnál karcsúbb bejelentése, a cég sem a legnagyobb kínai mobilszolgáltatóval nem állapodott még meg, sem valódi olcsó telefont nem dobott a piacra, hiába számított ezekre az egész világ. Nagy katasztrófa még nem történt, de tény, hogy az elmúlt évek egyik legunalmasabb Apple eseményén vagyunk túl. De az Apple jövője szempontjából nem is az iPhone a legfontosabb kérdés, jönnek még izgalmak az ősz folyamán.
Vágólapra másolva!

Túlzás persze azt állítani, hogy az Apple bármit is ígért volna a kedd esti nagy bejelentése előtt, de az elvárások legalább annyira szilárdak voltak, mintha szóbeli ígéretet kapott volna a közönség. A szokásosnál lényegesen kevesebb újdonságot tartalmazó bemutató végén joggal húzták fel tehát sokan a szemöldöküket, hogy "tényleg csak ennyi?". A bejelentések közül ugyanis a korábban keringő, és természetesen biztosnak tűnő pletykák több pontja is hiányzik. Így nem meglepő, hogy az optimista részvénypiaci hangulat ellenére is vaskos, 2 százalék feletti eséssel zárt az Apple, de a 494,6 dolláros záró előtt megfordult 490 dollár alatt is. Sőt, a nyitás előtti kereskedésben már újabb 3,4 százalékos eséssel 480 dollár alatt mozog.

Hoztak is, meg nem is

A bejelentett termékekről részletesen nagy testvérünk, az Origo beszámolójában olvashat, most csak gyorsan pontokba szedjük:

  • iPhone 5S: a tavalyi modellnél erősebb processzorral, a mozgásérzékelést segítő külön chippel, fejlettebb kamerával és ujjlenyomat-olvasós azonosítással
  • iPhone 5C: az iPhone 5-öt váltja ki a termékkínálatban, színes műanyagburkolatban lényegében ugyanazokkal a specifikációkkal, nincs tehát "olcsó" iPhone a kínálatban
  • Szeptember 18-tól elérhető a végleges iOs7, az Apple saját irodai, fotó és videószerkesztő alkalmazásai pedig ingyenessé váltak minden iOs eszközön
  • Disztribúciós megállapodást kötött az Apple a japán NTT Docomóval, így 60 millió japán felhasználónak értékesítheti telefonját

Ezzel szemben kimaradt:

  • a China Mobile-lal kötendő megállapodás bejelentése
  • az érintés nélküli fizetést és egyéb pajkosságokat lehetővé tévő NFC és az ujjlenyomat-azonosítású vásárlási szolgáltatás
  • az Apple TV-vel kapcsolatos fejlesztések
  • egyéb termékkategóriákkal, így az iPaddel vagy akár okoskarórával kapcsolatos bejelentések (bár ezekre nem sokan számítottak)

A mérleg érezhetően a "mit nem láttunk" oldalra billen, különösen, hogy egy igazán fajsúlyos téma, a kínai terjeszkedés is ebben a serpenyőben szerepel.

Mi lett Kínával?

A legfájóbb a China Mobile bejelentés hiánya, hiszen ahogy tegnapi gyorselemzésünkben is írtuk, az egész "olcsó iPhone" mizériának, és jóformán a teljes Apple rövid-középtávú sikerének záloga, hogy sikerül-e lendületet venni Kínában. Ehhez pedig nagyon nem ártana hozzáférni a China Mobile 740 millió előfizetőjével.

A bejelentés elmaradt, de ez nem jelenti, hogy ne történt volna előrelépés. Az új iPhone készülékek ugyanis végre már kompatibilisek a China Mobile által a világon egyedüliként használt hálózati szabvánnyal, azaz az elvi lehetősége már megvan, hogy a telefonok bekerüljenek a világ legnagyobb szolgáltatójának előfizetési csomagjaiba.

Az optimista hangok szerint a színfalak mögött pedig tényleg készül a megállapodás a China Mobile-lal, és még idén, október vagy november során bejelenthet. Az Apple emellett már a legelső napon, szeptember 20-án elérhetővé teszi a kínai felhasználók számára az új telefonokat, ami szintén nagy igyekezetre utal a kifejezetten kínai közönségnek szánt "extra" bemutató mellett.

Mindezekkel együtt is egyértelmű csalódás a tegnapi bejelentés a kínai fejlemények szempontjából. Az Apple legalábbis egy-két éves késésben van ezen a téren, minden újabb hónapnyi halogatás káros.

Forrás: Investor

Hová lett az olcsó iPhone?

A másik érdekes és meghökkentő aspektusa a tegnapi rendezvénynek, hogy az előzetes várakozásokkal ellentétben valójában nem jelentett be "olcsó" iPhone-t az Apple. Az ötféle színben elérhető, műanyag borítású iPhone 5C ugyanis a tavalyi modell, iPhone 5 helyét foglalja el a palettán. Az árazás teljesen megfelel az Apple szokásainak, pont annyiért lehet iPhone 5C-ért hozzájutni, amennyire a tavalyi iPhone 5-öt "leárazta" volna a cég.

A színes iPhone ezzel együtt újabb célcsoportot (talán éppen a hasonlóan színes borítású Nokia Lumiát kedvelő kínai fogyasztókat) célozhat meg. Az Apple talán azt reméli, hogy az újonnan piacra dobott színes készülék miatt alacsonyabb lesz az aránya azoknak a fogyasztóknak, akik az "elég jó" és szolgáltatóknál ingyenesen hozzáférhető iPhone 4S-t választják.

Összességében a bejelentés inkább csalódást keltő, bár pozitívumokat is felfedezhetünk benne. Az Apple egyelőre nem hajlandó elhagyni a prémium kategóriát, hogy alsóbb árpontokra kalandozzon, ami jó. Másfelől viszont egy megfelelően árazott és értékesített "olcsó" készülékkel hatalmas tömegeket lehetne megérinteni, ami a volumeneken keresztül újabb lökést adhat az egyébként távolról sem gyengén teljesítő iPhone-biznisznek.

Forrás: [origo]

Az iPad lesz a lényeg

Azt se felejtsük el, hogy az iPhone 5S az aprónak tűnő, de azért több szempontból fontos újításaival továbbra is a globális okostelefonmezőny egyik vezérterméke, ami a karácsonyi szezonban újabb eladási rekordokat hozhat az iPhone számára. Az igazi probléma nem is itt jelentkezhet az Apple számára.

A másik kulcsüzletágban, az iPadek terén az elmúlt negyedévek kellemetlen meglepetéseket hoztak, és úgy tűnik, sokkal hamarabb az Apple nyakára ért a piac, mint az okostelefon-szegmensben. Az iPad Mini piacra dobása sem változtatott akkorát a képen, mint az Apple remélhette, így igazán árgus szemekkel az akár pár héten belül sorra kerülő iPad-bemutatót kell figyelnünk.

Forrás: Investor

A másik kulcskérdés természetesen továbbra is az, hogy képes-e az Apple nyitni egy újabb termékszegmens felé, amelyek közül a legközelebbinek az okoskaróra tűnik. Erre a bemutatóra viszont még akár 2014 elejéig-közepéig is várnunk kell, így rövid távon jó eséllyel ezek a spekulációk még nem fűtik majd a részvényt.

Merre tovább?

Ahogy tegnapi elemzésünkben is figyelmeztettünk rá, az Apple a termékbejelentések környékén hajlamos megbotlani, sőt, akár pár napos lejtmenet is jöhet. A veszteséget leginkább valahol 480 dollár alatt kellene elvágni, ha idáig esik a részvény, az már tartósabb negatív fordulatról árulkodhat. A nyitás előtti kereskedésben kialakult 478 dollár körüli árfolyam alapján úgy tűnik, a befektetők valóban negatívan értékelik a tegnap elhangzottakat, illetve el nem hangzottakat, a rövid távú emelkedésnek ezzel - legalábbis átmenetileg - vége.

Az Apple árfolyama (dollár)

Forrás: Investor.hu