Már alig van infláció

Vágólapra másolva!
Augusztusban a vártnál alacsonyabb, 1,3 százalékos volt az éves infláció, ez csaknem 40 éve a legalacsonyabb érték - közölte a Központi Statisztikai Hivatal.
Vágólapra másolva!

Utoljára 1974 júniusában volt hasonlóan alacsony az infláció, akkor 1,2 százalék volt a fogyasztói árindex.

Az árak az előző hónaphoz képest átlagosan 0,3 százalékkal csökkentek az idén augusztusban. Az elemzők az előző hónappal megegyező fogyasztói árakat, éves összevetésben pedig 1,65 százalékos drágulást vártak.

Augusztusban ötödik hónapja volt 2 százalékosnál alacsonyabb a fogyasztói árak éves növekedési üteme. A KSH szerint ennek az az oka, hogy a háztartási energia, a víz-, csatorna- és szemétszállítási díjak, valamint a tartós fogyasztási cikkek és ruházkodási termékek ára csökkent.

Az inflációra a következő hónapokban ellentétes folyamatok lehetnek hatással - véli Suppan Gergely, a Magyar Takarékszövetkezeti Bank elemzője.

Értékelése szerint a dohánytermékek árrésének emelése a következő hónapokban jelenik meg, és az elektronikus útdíj bevezetése is kis mértékben emelheti az inflációt. Az egyes banki szolgáltatások áremelése, valamint a taxi tarifák markáns emelésének hatása szintén szeptemberben jelenhet meg.

Az elemző szerint az élelmiszerárakra nehezedő nyomás enyhülhet a mezőgazdasági termelői árak érdemi mérséklődésével, valamint a nemzetközi gabonaárak meredek zuhanásával is, ez később akár lefelé mutató meglepetést is okozhat.

Ennek árcsökkentő hatása jóval nagyobb lehet, mint az elektronikus útdíj bevezetésének árnövelő hatása. Így a Takarékbanknál a következő hónapokban 1,6 százalék körüli inflációra számítanak. A rezsi novemberre tervezett további 11,1 százalékos csökkentése mérsékelni fogja az inflációt, így decemberre az érték 0,9 százalékra eshet.