A Mol beperelné Horvátországot

Vágólapra másolva!
A Mol szerint kétmilliárd kuna (csaknem 80 milliárd forint) veszteség érte azzal, hogy a horvát kormány nem teljesítette az INA gázüzletágának átvételéről szóló szerződést, ezért kártérítést követel.
Vágólapra másolva!

A Mol arra készül, hogy bírósági úton követeljen kártérítést a horvát államtól, amiért Horvátország nem vette át az INA olajcég gáz-nagykereskedelmi üzletágát, noha az erről szóló szerződést már 2009-ben megkötötték - írja a Jutarnji list horvát napilap csütörtöki száma.

Nemrég a Mol levélben értesítette a zágrábi kormányt és a gazdasági minisztériumot, hogy kész 2 milliárd kunás (79,4 milliárd forint) kártérítést követelni. Az újság úgy tudja, a Mol egy amerikai ügyvédi irodának adott megbízást, hogy képviselje az ügyben, és Áldott Zoltán, az INA igazgatóságának elnöke a múlt héten találkozott is az amerikai ügyvédekkel.

"Megerősítjük, hogy július végén az ügyvédeink egy levelet küldtek a horvát kormánynak" - írta az Origo kérdésére a Mol kommunikációs osztálya. A társaság "továbbra is elkötelezett a horvát kormánnyal való együttműködés iránt", és reméli, hogy "a horvát kormány hasonló mértékben elkötelezett az INA jövőjével kapcsolatban" - áll a cég válaszában. A jogi eszközökhöz fordulást azzal indokolják, hogy "a Molnak mint nyilvánosan működő részvénytársaságnak saját részvényesi érdekeit is szem előtt kell tartania".

Elfogyott a türelem

Egy Molhoz közeli forrás azt mondta az Origónak, a Molnak egyszerűen elfogyott a türelme, a horvát állam ugyanis immár 3 és fél éve nem teljesíti a privatizációs szerződésben vállalt egyik kötelezettségét: nem veszi át az INA gáznagykereskedő üzletágát, mely a nyomott lakossági gázár miatt tartósan veszteséges. Eredetileg 2009-ben kellett volna a kormánynak átvennie az üzletágat, aztán egy év haladékot kért, de 2010 végén és azóta sem történt semmi.

A Mol kész volt az adótartozás rendezésére 1 milliárd kuna hitelt adni az INA-nak annak érdekében, hogy a horvát kormány teljesítse kötelezettségét. A cégnek, amibe kiszervezték volna a gázüzletágat, működésének első két évében 2 milliárd kuna vesztesége lett volna - emlékeztet a horvát lap cikke.

A forrás szerint azonban az egymást követő horvát kormányok nem nagyon reagáltak az ügy tárgyalásos megoldását sürgető kezdeményezésekre, ezért az említett júliusi levélben már belengette a Mol, hogy ha továbbra sem lesz előrelépés, perre megy a 2010 óta elszenvedett vesztesége megtérítéséért. Hogy ennek hatására vagy sem, azt nem tudni, de időközben megállapodtak a felek, hogy szeptemberben lesz egyeztetés a kérdésről.

Közben zajlik a Hernádi-ügy is

A perrel fenyegetés időpontja azért is érdekes, mert éppen két hónapja derült ki, hogy a horvát ügyészség nemzetközi jogsegély keretében újabb kéréssel fordul a magyar hatóságokhoz, hogy a Sanader-ügyben horvát földön kihallgathassa Hernádi Zsoltot, a Mol elnök-vezérigazgatóját (azóta állítólag el is küldte az idézést). Sanadert tavaly novemberben első fokon bűnösnek találták, a bíróság szerint 10 millió euró kenőpénzért cserébe átadta az INA irányítási jogát. A Mol visszautasítja, hogy bármilyen vesztegetés történt volna.

A Jutarnji list szerint a Mol megnyerhetné a pert, mert a kormány valóban nem teljesítette a szerződésben vállaltakat. A Sanader elleni ítélet még nem jogerős, de még a jogerős ítélet sem jelentené azt, hogy a gázüzletágról szóló szerződés semmis lenne. A vádirat szerint ugyanis a kenőpénzt nem azért kapta, hogy a gázüzletágat átvegye a kormány.

A Sanader-per során is elhangzott, hogy a Mol javaslata az volt: engedélyezzék a lakossági gáz árának emelését vagy vegyék ki az üzletágat az INA-ból, hiszen a cég a gázt a vételárnál alacsonyabb, a kormány által megszabott áron értékesíti a lakosságnak.

Egyre feszültebb a viszony

A Jutarnji list cikkében az áll, hogy a levéllel és a kilátásba helyezett kártérítési perrel a Mol jogilag biztosította magát arra az esetre, ha az INA irányításának új modelljéről szóló tárgyalások megrekednének. A kártérítési pert akkor indítaná meg, ha a tárgyalások nem vezetnének eredményre, vagy a végkifejlettel elégedetlen lenne a Mol. Ahhoz, hogy perelhesse a horvát kormányt, a Molnak már most meg kellett tennie a megfelelő jogi lépéseket.

A horvát kormány ugyanis közben arról is tárgyal a Mollal, hogy módosíthassa az INA irányításának modelljét, aminek az alapja az időközben elítélt Ivo Sanader által még kormányfőként kötött szerződés. A zágrábi kormány szerint a Mol nem teljesítette az olajfinomítók korszerűsítésére tett vállalását, és az INA rossz üzleti eredményeiért is a Molt hibáztatja. Az erről szóló tárgyalásoknak szeptember 18-án kellene kezdődniük.

A horvát lap szerint a Mol és a horvát kormány viszonya egyre feszültebb, és azt írja, ebben a kontextusban kell értelmezni azt a hírt is, hogy a horvátok eladják részesedésüket az orosz Rosznyefytnek. Ezt a hírt azonban a kormány cáfolta, és nem hivatalosan azt sejtette, hogy szerintük a magyar fél áll a dezinformáció mögött.