Éves energiafogyasztásunk már csaknem 10 százalékban alternatív.

Ma ünnepélyes keretek között átadták a békésszentandrási kisvízerőművet, amely a Hármas Körös duzzasztójára épült. Az új erőmű évente nyolcezer tonna széndioxid-megtakarítást jelent Magyarországnak, és háromezer háztartás villamosenergia-igényét elégíti ki.

A beruházási projekthez a Hydro Power Consulting nyert el egy milliárd forint vissza nem térítendő EU támogatást és hazai támogatásokat. Kapuváry Gusztáv, a Hydro Power ügyvezetője elmondta: a kiegészítő összeget, 1,3 milliárd forintot a társaság saját erőből és banki hitelből teremtette elő, úgy számolnak, úgy számolnak, 15-20 év alatt térül majd meg.

2010 óta a kormány és a minisztérium közel 150 milliárd forinttal támogatta a fejlesztést, mondta el Hizó Ferenc, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium zöldgazdaság-fejlesztésért, klímapolitikáért és kiemelt közszolgáltatásokért felelős helyettes államtitkára az ünnepségen. A tíz százalékos növekedés 2011-2012 között állt be. A vízenergia tiszta, környezetbarát forrás, hasznosításában a vízgazdálkodási, a környezet- és a természetvédelmi szempontok prioritást élveznek – emelte ki a helyettes államtitkár, és hozzátette, a beruházás példa arra is, hogyan lehet a kis vízfolyások energiáját fenntartható módon az ország energiaellátásának szolgálatába állítani.

Békésszentandrás polgármestere, Sinka Imre kiemelte, hogy a beruházásnak köszönhetően két új munkahely létesült és tőkeerős céggel bővült a helyi vállalkozások köre.

Bak Sándor, a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság igazgatója áttörésnek nevezte a járulékos kisvízerőmű megépítését. Úgy véli, a projekt jó példa arra, hogy a vízgazdálkodás és a zöldenergia hasznosítás egymással kompatibilis fogalmak, és közös érdekek mentén előremutató fejlesztéseket lehet megvalósítani. Az igazgató elmondta, a vízügyi igazgatóság hasonló járulékos kisvízerőművek létesítését tervezi a körösladányi és a békési duzzasztóknál.