A magyarok 400 milliárddal gazdagodtak tavaly

Vágólapra másolva!
Kevesebben adtak be adóbevallást, mint tavaly, viszont a számokból az derült ki, hogy a magyarok havonta átlagosan 11 ezer forinttal kerestek többet.
Vágólapra másolva!

Közel 400 milliárd forinttal, 8427,4 milliárd forintra nőtt 2012-ben a magánszemélyek által megszerzett jövedelmek összege az szja-bevallások alapján, összes adókötelezettségük pedig mintegy 150 milliárd forinttal, 1356,9 milliárd forintra emelkedett.

Varga Árpád, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) elnökhelyettese szerint az szja-bevallások adataiban két jelentős változás, az adójóváírás megszüntetésének és a szuperbruttó fél szuperbruttóvá válásának hatása érződik.

Munkaviszonyból származó bérjövedelemmel 3,771 millióan rendelkeztek 2012-ben, amelynek átlagos összege éves szinten 2,034 millió forint, havi szinten 170 ezer forint volt, ez az előző évhez képest havonta átlagosan 11 ezer forintos béremelkedésnek felel meg.

31 ezerrel kevesebb bevalló

Szja-bevallást a tavalyi évről 4 463 820 személy nyújtott be, több mint 31 ezerrel kevesebb, mint az előző évre, ennek okairól nem beszélt Varga Árpád, csak annyit mondott: elemezni kell.

A 2012-es adóévben az előző évinél 657 ezerrel több, összesen 4 millió adózónak keletkezett adófizetési kötelezettsége, ők az előző évi 74,4 százalékkal szemben az összes bevalló 89,6 százalékát jelentették. Csökkent azonban az adókötelezettek által átlagosan fizetendő adó összege. Míg 2011-ben az adózók átlagosan 357 ezer forinttal járultak hozzá az adóbevételekhez, addig 2012-ben csak 337 ezer forint fizetési kötelezettségük keletkezett.

A kedvezmények terén a leglényegesebb változás az volt, hogy 2012-ben már nem jelent meg adócsökkentésként a 2011-ben még 360,4 milliárd forintra rúgó adójóváírás.

Családi kedvezmény címén 2012-ben összesen 1,105 millió személy, azaz az szja-bevallást benyújtó magánszemélyek 24,8 százaléka tudta csökkenteni adóalapját. Számuk 2011-ben mintegy 88 ezerrel, arányuk pedig 2,1 százalékponttal alacsonyabb volt. Az átlagosan igénybe vett kedvezmény azonban 1,107 millió forintról 1,041 millió forintra csökkent.

Összességében a magánszemélyek családi kedvezmény címén az előző évinél 24,9 milliárd forinttal nagyobb összegben, 1151,1 milliárd forinttal tudták adóalapjukat csökkenteni. A 16 százalékos adómértékkel számítva 184,2 milliárd forint maradt a családoknál a gyermekvállalás elismert költségeként.

Közép-Magyarország vállalja a teher nagy részét

A külön adózó jövedelmek összege 2011-hez képest 4,3 százalékkal, 575,6 milliárd forintra emelkedett. A vállalkozói személyi jövedelemadózást választó egyéni vállalkozók osztalékalapja 10,8 milliárd forinttal, a vállalkozói és osztalékadó együttes összege pedig 2,8 milliárd forinttal haladta meg az előző évit. A magánszemélyhez kötött forrásadó 4,8 milliárd forinttal, 100,9 milliárd forintra emelkedett.

A NAV statisztikái szerint Budapesten és Pest megyében keletkezett az összes összevont jövedelem 35,4 százaléka, 2986 milliárd forint, és ugyanitt keletkezett az összes fizetendő adó 37,7 százaléka, 512 milliárd forint.

A havonta realizált átlagos összevont jövedelem továbbra is Budapesten a legmagasabb (221 431 forint), és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében a legalacsonyabb (129 307 forint), a különbség ugyanakkor a két régió között 95,9 ezerről 92,1 ezer forintra csökkent. Az országos átlagjövedelem 166,1 ezer forint volt.

Az átlagos havi jövedelmek tavaly országos szinten 6,6 százalékkal növekedtek, a fővárosban 3,3 százalékkal, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében 9,2 százalékkal, és az összes többi alacsonyabb jövedelmű megyében is több mint 7 százalékkal.

A NAV összesen közel 4,464 millió magánszemély szja-bevallását dolgozta fel. A hagyományos önbevallások száma 133 ezerrel csökkent (3,472 millióra), miközben az adóhatóság közreműködésével készített egyszerűsített bevallást 57 ezer fővel többen (289 ezren), míg a munkáltatói elszámolást 30 ezer fővel többen (704 ezren) választották, mint az előző évben. Az adónyilatkozatot benyújtó magánszemélyek száma megduplázódott, közel 30 ezer lett.