Vágólapra másolva!
Erőre kapott a magyar tőzsde, köszönhetően a Mol és a Richter párosának, akik a kezdeti bizonytalanság után felfelé vették az irányt, átsegítve a BUX-ot a pozitív tartományba. A forint a reggel kezdett gyengülésének hamar véget vetett, olyannyira, hogy jelenleg már alacsonyabban jár mint kora hajnalban. Az euróval szembeni árfolyam azonban még így is 300,5 fölött tartózkodik.Nyugat-Európában mínuszokkal várják a délután fél háromkor megjelenő amerikai makroadatokat a vezető börzék. A határidős tőzsdeindexek előrejelzése szerint New York-ban is csökkenéssel kezdhetik meg a hét utolsó kereskedési napját a parkettek, bár ez a nyitás előtt publikálandó kiskereskedelmi és inflációs adat függvényében még változhat.
Vágólapra másolva!

Élre állt a BUX

A Mol és a Richter beerősítésével a magyar parkett függetleníti magát a nemzetközi rosszabb hangulattól, és szép pluszba lendült a nap közepére. Ezzel pedig nemcsak a régióban, de egész Európában is az élre állt a BUX.

Forrás: Origo

A kezdeti bizonytalanság után a Mol majdnem 1 százalékos pluszba lendült, míg a Richter fél százalékkal halad felfelé. Tőlük az Egis sem szeretne lemaradni, a kisebbik gyógyszerpapír is zöldben áll.

A Mol árfolyama

Forrás: Origo

Az OTP és a Magyar Telekom is visszább jött kezdeti mínuszaikból egészen tegnapi záróárukig, ezzel ők is segítik a hazai parkettet, amely bár szépen áll, a forgalom meglehetősen gyenge, negyed 1 körül alig haladja meg a 1,5 milliárd forintot.

Forrás: Origo

Nem reagált érdemben a bankpapír arra, hogy a Concorde 4800 forintról 4200 forintra csökkentette célárát az OTP-re. Az elemzőház továbbra is egyenlő súlyozású ajánlást fogalmaz meg a részvényére vonatkozóan.

A Richter árfolyama

Forrás: Origo

Úgy tűnik komolyan veszik a horvátok a Mol kártérítési igényét, legalábbis a miniszterelnök helyettese tegnap erről beszélt az MTI tudósítása szerint. A magyar olajtársaság 2 milliárd kunát követel, amiért a szerződésben vállaltak szerint a horvát kormány nem vette át tőlük a veszteségesen működő gázüzletágat. Eközben az is kiderült, hogy bár a horvátok megint kikérték Hernádi Zsolt elnök-vezérigazgatót, elfogatóparancs nem érkezett, így nem kell megjelennie Horvátországban.

A telekom papírokat sem rengette meg, hogy vételről tartásra vágta vissza a Magyar Telekomra vonatkozó ajánlását a Citigroup elemzője, aki a részvények célárát is 332 forintra vágta vissza a korábbi 580 forintról. Tegnap a Concorde is pesszimista hangvételű elemzéssel állt elő a telekompapírra, véleménye szerint jövőre vagy 20-25 forintra csökken az osztalék, vagy egyáltalán nem lesz kifizetés.

A forint bár reggel gyengüléssel indította a napot, ezt követően azonban visszatáncolt és gyakorlatilag leradírozta mai rosszabb teljesítményét, bár még mindig 300,5 felett jár az euróval szemben.

EUR/HUF árfolyam

Forrás: Origo

Az USA-ra vár Európa

Nem enyhültek a mínuszok Nyugat-Európa vezető tőzsdéin, a főbb indexek folytatják pénteki korrekciójukat, illetve a befektetők kivárnak a délutáni amerikai makroadatok előtt, ugyanis azok alakulása befolyásolhatja a Fed döntését a pénznyomda mérséklésével kapcsolatban. Piaci szereplők szerint meg van az esélye annak, hogy már a jövő heti Fed-ülésen döntenek a stimulus visszább fogásáról.

Forrás: Origo

A londoni börze teljesítményre ránehezedik a bányacégek gyenge teljesítménye, mivel a fémárak nagy lejtmenetben vannak, az arany például a héten már több mint 60 dollárt veszített értékéből. Így például a Polymetal International 3,6 százalékkal, az Anglo American 3,2 százalékkal, míg a Rio Tinto 2,4 százalékkal szánkázik lefelé az angol parketten.

Az angol FTSE 100 értéke (pontban)

Forrás: Origo

A Kabel Deutschland részvényárfolyama hatalmasat ugrott miután a cég részvényesei elfogadták, hogy a Vodafone 7,7 milliárd dollárért felvásárolja a német céget. A részvényesek szavazatának 75 százalékára volt szükség, így azok papíronként 87 eurót kapnak majd. A Vodafone árfolyama csak kisebb elmozdulást mutat a mai kereskedésben.

A Kabel Deutschland árfolyama (Xetra)

Forrás: Origo

Franciaország második legnagyobb bankja a Société Générale fontolgatja ázsiai privátbanki üzletágának eladását, írja a Bloomberg az ügyet ismerő forrásokra hivatkozva. Júliusban a pénzintézet japán privátbanki divízióját is értékesítette, hogy ezzel spóroljon a költségeken, felturbózva profitabilitását. A bankrészvények 2 százalékos mínuszban állnak a párizsi parketten.

Egyelőre 0,4 százalék körüli mínuszokat mutatnak az amerikai határidős részvényindexek, így a negatív tartományban indulhat a nap. Ezen azonban még érdemben változtathatnak a fél háromkor megjelenő kiskereskedelmi és inflációs adatok, ráadásul négy óra előtt érkezik még a Michigani fogyasztói bizalmat mérő index alakulása is.