Féltávnál vezetünk Európával szemben

Vágólapra másolva!
Egyelőre a magyar a legjobban teljesítő tőzsde Európában, miután a hangulat alaposan elromlott a tegnapi kiváló részvénypiaci teljesítmények után. A BUX ugyanis szinte tegnapi záróértéke közelében áll, míg Európában már 0,5 százalékos mínuszok is láthatóak. A BÉT-en Orbán Viktor nyilatkozata okozott kisebb örömöt, ám az OTP árfolyama végül visszacsorgott. A forint szintén jól tartja magát az euróval szemben. Az amerikai határidős indexek viszont sok jó nem ígérnek a nap második felére nézve.
Vágólapra másolva!

Magyarországnak limitálni kellene a bankokra eső terheket - mondta el Orbán Viktor miniszterelnök a Bloomberg beszámolója szerint hazánk tiszteletbeli konzuljainak konferenciáján. A kormányfő ezen kívül megerősítette azt a kormányzati célkitűzést, amely a magyar tulajdonú pénzintézetek arányának növelését irányozza elő a hazai bankszektorba. A hírre a bankpapír egyből egy százalékos pluszba ugrott, ám innen később visszacsorgott az árfolyam a tegnap záróár közelébe.

Emellett folytatódnak a bennfentes eladások az OTP-ben, tegnap dr. Pongrácz Antal, a bank igazgatóságának alelnöke adott el közel 900 millió forint értéken a bankpapírból. A csomag mérete a napi forgalomhoz képest igen markáns volt, hiszen a parketten megfordult OTP részvények közel negyedét fedte le.

Az OTP napi árfolyama

Forrás: Origo

Nagy teljesítményt ma egyik nagyobb magyar részvény sem mutat, egyedül a Richterben mutatkozik valamekkora vételi erő. A Magyar Telekom viszont már 1,2 százalékos mínuszban jár.

Forrás: Origo

Így is felülteljesítő azonban a magyar tőzsde, és a 3,4 milliárd forintos forgalom sem számít annyira rossznak. A BUX lényegében stagnálást mutat, míg a régióban inkább 0,1-0,4 százalékos mínuszok mutatkoznak.

Forrás: Origo

A vártnál alacsonyabb érdeklődés mellett zajlott a mai 3 hónapos DKJ-aukció, melyen a tervezett 50 milliárddal szemben csak 40 milliárd forintnyi papír talált gazdára. A gyenge aukción 3,77 százalékos átlaghozam alakult ki, ami a a tegnapi másodpiaci hozammal megegyezik.

Forrás: Origo

A forint árfolyama nem mutat nagyobb ingadozást az euróval szemben, továbbra is a 299-es szint közelében található meg.

Az EURHUF árfolyama

Forrás: Origo

Több éves csúcsok után hátrálnak meg a piacok

Nem tudnak magukra találni az európai piacok, 0,1-0,5 százalékos mínuszokat halmoztak fel a nap első felében a főbb indexek. Főleg a spanyol IBEX35 szenved.

Forrás: Origo

A Debenhams viszont már 2 százalékos pluszban jár, amit annak köszönhet, hogy a vártnál jobban alakult augusztusban a legalább egy éve nyitva lévő üzleteinek forgalma. A ruházati kiskereskedelm cég ugyanis 0,8 százalékos bővülést ért el éves alapon, holott az elemzők csak 0,5 százalékra számítottak.

Nem volt ilyen szerencsés a GlencoreXstrata, 2,5 százalékos mínuszban jár miután a UBS a korábbi vételi ajánlását semlegesre módosította. Az elemző főleg azzal indokolta döntését, hogy a cég részvénye meglehetősen magas értékeltséggel forog a szektortársakhoz képest.