Beperlik az OTP-t

Vágólapra másolva!
Az OTP ellen egy 80 millió eurós kártérítési pert indított egy montenegrói cég, a felszámolás alatt lévő Vektra Jakic, áll a bank tegnapi közleményében. Az OTP szerint a követelés teljes mértékben megalapozatlan.
Vágólapra másolva!

80 millió euró értékű kártérítési pert indított az OTP ellen egy montenegrói cég, a felszámolás alatt lévő Vektra Jakic, tette közzé a bank tegnap. Az OTP szerint a forintban számított közel 24 milliárdos követelés teljes mértékben megalapozatlan.

A Vektra Jakic egy fafelfolgozó, ami az OTP montenegrói leánybankjától kapott két hitelszerződés keretében közel 90 millió eurós projekthitelt, írja az Origo. Az OTP helyi vállalati hiteleinek harmadára rúgó tétel jelentősnek mondható, bár az összes hitelen belül az aránya kisebb, 17 százalékos. A nagyvállalati szegmensben egyébként az OTP a fizetési fegyelem romlását tapasztalta, a második negyedévben emiatt a bank helyi operációjában duplázódott a kockázati költségek mértéke.

A 24 milliárd forintos kártérítési összeg nem elhanyagolható (ezért is érkezett róla közlemény), hiszen az OTP éves profitjának akár 20 százalékát is elviheti.

Mivel azonban a bank szerint megalapozatlan a követelés, vélhetően a befektetők sem fognak megijedni attól a mai kereskedésben. Tegnap az OTP részvények árfolyama 0,8 százalékkal emelkedett, ezzel pedig a legjobban teljesítő blue-chip volt a BÉT-en.

Az OTP árfolyama

Forrás: investor.hu
Forrás: investor.hu