Ezért fél a világ a Fed döntésétől

2013.09.18. 14:59

Ma este ér véget a Fed kétnapos kamatdöntő ülése, ami után kiderül, hogy az amerikai jegybank valóban csökkent-e QE3 néven futó eszközvásárlási programján. A döntést feszülten várják a befektetők, mivel a pénzpumpa jövője nagy mértékben befolyásolja a tőzsdei árfolyamok alakulását is. Talán a mai döntés még nem fog nagyobb pánikot okozni a részvénypiacokon, mivel a 10 milliárd dolláros csökkentésről szóló várakozások már beépülhettek az árfolyamokba, azonban a pénzcsap elzárása a későbbiekben felerősítheti az elmúlt hetekben kialakult ijesztő folyamatokat. Ez pedig nem sok jóval kecsegtet a fejlett és feltörekvő régióknak egyaránt.

A Fed döntésére figyelhet a világ

Kulcsfontosságú napnak tekinthető a mai, mivel ma este ér véget a Fed kétnapos kamatdöntő ülése, melyen a döntéshozók a pénzpumpaként is ismert QE3 program sorsáról is döntenek. A befektetők feszülten várják a fejleményeket, amit jól mutat a tőzsdéken tapasztalható alacsony aktivitás is, a főbb európai részvényindexek egész nap kisebb pluszban cövekeltek le.

A QE3 program jövője többek között azért fontos a befektetőknek, mivel nagy mértékben annak köszönhető az elmúlt hónapok tőzsdei ralija, és az amerikai gazdaság talpra állásában is nagy szerepet játszik.

A mostani ülés azért bír nagyobb jelentőséggel a többinél, mert most először tűnik igazán reális forgatókönyvnek, hogy a Fed óvatosan csökkent a pénzpumpa ütemén. Ezt az elmúlt hetek egyre erősebb amerikai makroadatai teszik lehetővé, melyek a tengerentúli gazdaság megfelelő javulásáról árulkodnak. A jegybank már hónapok óta készíti fel a piacokat a program fokozatos leállítására, több jegybankár is jelezte, hogy az idén hátralévő bármelyik kamatdöntő ülésen dönthetnek a lassításról.

A várakozások szerint a döntéshozók 10 milliárd dollárral fogják visszavágni az államkötvények és jelzálogpapírok vásárlását lehetővé tevő QE3 program keretösszegét. Ennek értelmében a jelenlegi havi 45 milliárd dollár helyett már csak 35 milliárd dollárt fordíthat majd a jegybank amerikai államkötvények vásárlására, a jelzálogkötvény-vásárlások havi 40 milliárd dolláros üteme viszont változatlan maradhat. A teljes program legkorábban a jövő nyáron állhat le a várakozások szerint.

Az irányadó rátához nem nyúlhatnak az ülésen, az jódarabig még rekordalacsony szinten maradhat az elemzők szerint. A Fed már többször is hangsúlyozta, hogy addig nem emelnek a kamatlábakon, amíg a munkanélküliségi ráta 6,5 százalék fölött van, az infláció pedig nem haladja meg a 2,5 százalékot. Jelenleg 7,6 százalékos a munkanélküliség az USA-ban, az infláció pedig másfél százalékos, így nincs oka kamatot emelnie a jegybanknak.

Forrás: Origo

Ezen túl a döntéssel párhuzamosan napvilágot látnak majd a Fed legfrissebb előrejelzései, tehát kiderül, hogyan vélekednek a jegybankárok az amerikai gazdaság állapotáról, alakulásáról. Az érintettek most először fognak előrejelzéseket adni 2016-ra vonatkozóan is. Egyes szakértők szerint csökkenthetnek a munkanélküliségi ráta 6,5 százalékos célkitűzésén, és az idei 2,6 százalékos gazdasági növekedésre vonatkozó előrejelzéseket is visszavághatják.

A döntésre már nem kell sokat várni, magyar idő szerint este nyolckor fogják nyilvánosságra hozni az ülés eredményét, mely után fél kilenckor Bernanke megtartja sajtótájékoztatóját is.

Miért fontos?

De miért fontos ennyire a QE3 jövője a piacok számára, és a befektetők miért nem legyinthetnek arra, hogy miképpen döntenek az amerikai jegybankárok?

Többek között amiatt, mert az eszközvásárlási programok jelentős szerepet játszottak az elmúlt hónapok tőzsdei ralijában. A QE3 program tavaly szeptemberi elindítása óta az amerikai részvényindexek óriási száguldásba kezdtek, az 500 legnagyobb tengerentúli vállalat részvényeit tömörítő S&P 500 index közel 17 százalékot, a Dow Jones majdnem 15 százalékot, a Nasdaq pedig több mint 18,5 százalékot menetelt az elmúlt egy évben a piacra ömlő óriási likviditásnak köszönhetően. Ennek eredményeként soha nem látott szintre ugrott az előbbi két a tőzsdemutató, míg a Nasdaq 2000 óta nem látott csúcsokat döntött meg.

Forrás: Origo

De nemcsak az USA, hanem a többi ország részvénypiacára is rendkívül nagy hatást gyakorol az amerikai pénzcsap, mely többek között az európai részvényindexek menetelésében egyaránt szerepet játszott.

Ahogy a pénzpumpa üzemelése a tőzsdei árfolyamokat felfelé, annak leállítása az árfolyamokat lefelé is hajthatja. A befektetők ezért joggal aggódhatnak, hogy milyen hatással lesz a QE3 fokozatos csökkentése a részvénypiacokra, és sokan attól tartanak, hogy a szigorítás hosszú távon nagyobb zuhanásokhoz fog vezetni a parketteken. A mai döntés (ha valóban lassít a Fed) talán még nem okozhat nagyobb visszaesést a részvénypiacokon, mivel a 10 milliárd dolláros csökkentésről szóló várakozások már beépülhettek az árfolyamokba.

Továbbá nagy kérdés, hogy az amerikai gazdaság van-e már olyan állapotban, hogy "elzötyögjön" az eszközvásárlási programok nélkül is. A Fed programjának lényege röviden, hogy a hozamok leszorítása révén élénkítse a hitelezést, minél több beruházás jöjjön létre, a vállalatok több embert alkalmazzanak, így növekedjen a foglalkoztatottak száma, ami végső soron a fogyasztás növekedését eredményezze. Kedvező esetben ez egy magától erősödő folyamattá válik, melynek következtében a gazdaság is lendületbe jön.

Azonban sokan úgy vélik, hogy az amerikai gazdaság még nem képes magától megállni a lábán, tehát még szükség van a QE3 programra. A befektetők aggodalmát jól jelzi, hogy amikor a Fed meglebegtette a pénzcsap leállítását, arra brutális tőkekivonással reagáltak a befektetők a feltörekvő piacokon, míg a biztonságos menedéknek tekintett dollár és arany a hírekre legtöbbször erősödni tudott.

A piacok elkezdték árazni, hogy hamarosan leállhat a pénzpumpa, így kieshet az elmúlt évek kötvénypiaci raliját is tápláló legfontosabb tényező a "pakliból". Emiatt óriási hozamemelkedés kezdődött a kötvénypiacokon, az amerikai tízéves hozam például 2011 óta először érte el a 3 százalékot, de a többi fejlett piaci kötvényhozam is nagyobbat ugrott. A biztonságosnak tekintett amerikai, német, brit államkötvények hozamának emelkedése miatt a befektetők már magasabb hozamokat kezdtek elvárni a kockázatosnak tekintett, feltörekvő piaci kötvényektől, így azok hozama is emelkedni kezdett.

Forrás: Origo

Forrás: Origo

Sok szakértő szerint a hozamok tovább emelkedhetnek, ami a hétköznapi családok számára is fájdalmas lesz. Ahogy korábbi cikkünkben is rámutattunk, a hozamemelkedés miatt megnőnek a hitelek törlesztőrészletei, nehezebb lesz például autóhoz, lakáshoz jutni. A törlesztőrészletek emelkedése miatt a háztartások kevesebbet fogyaszthatnak, ami a vállalatok számára lehet komoly érvágás. Az amerikai jelzálog-kamatlábak emelkedése miatt félő, hogy megakad az amerikai lakáspiac fellendülése, mivel a növekvő kamatterhek miatt csökkenhet a kereslet a lakások iránt.

A feltörekvő országok is érzik

Az USA-ból áramló óriási likviditásbőség egyik legnagyobb nyertesei a feltörekvő országok voltak az elmúlt években, mivel óriási mennyiségű tőke áramlott ezekbe a régiókba, ennek eredményeként pedig erőteljesen bővült a gazdaságuk, csökkent a kötvényeik hozama, és stabilan erősödött a devizájuk a dollárral szemben.

A pénzpumpa visszafogásának lehetősége viszont nagyobb galibákat okozott a feltörekvő piacokon, mivel az ijesztő tőkemenekítés miatt brutális módon gyengülni kezdett ezeknek az országoknak a devizája (a már említett hozamemelkedésen túl). Az indiai rúpia például történelmi mélypontot ütött a dollárral szemben, a brazil reál és a dél-afrikai rand pedig értékének már 9-14százalékát veszítette el idén. A folyamatok megállítására a jegybankok monetáris szigorítással voltak kénytelenek válaszolni. 

Az is nagy probléma, hogy a feltörekvő országok folyó fizetési mérlege masszív deficittel küzd, így szükségük van a külföldi dollárokra. A likviditástöbblet elapadása emiatt súlyos helyzetbe hozhatja őket. Rosszabb esetben erőteljesen lassulhat a gazdasági növekedés ezekben az országokban, ami a világgazdaság szempontjából is rendkívül negatív fejlemény lenne. A Morgan Stanley vezető közgazdásza szerint a feltörekvő piaci problémák következtében már egy újabb világgazdasági válság első szakaszában járunk.

Forrás: Origo

Összességében tehát a Fed pénzcsapjának elzárása felerősítheti az elmúlt hetekben, hónapokban látott ijesztő folyamatokat. A hozamemelkedés folytatódhat a fejlett és feltörekvő kötvénypiacokon egyaránt, az óriási likviditásbőség elapadása komoly problémákat okozhat a feltörekvő országokban, ami rossz esetben a gazdasági növekedést is évekre visszavetheti. A 90-es évek végén lezajlott ázsiai válsághoz hasonló krízis pedig minden bizonnyal komoly eladásokat okozhatna a tőzsdéken is.