Vágólapra másolva!
Egyre világosabb, hogy a Dunaferr orosz-ukrán tulajdonosai csak állami segítséget szeretnének elérni, de a céget nem akarják eladni. Szlovákiában is ez történt, a vezérigazgató pedig jelezte, "nem zárkózik el" egy ilyen lehetőségtől.
Vágólapra másolva!

„A Dunaferr nagyra értékeli, ha az állam segíteni akar az iparágnak, de nem felvásárlással” – mondta az Origónak Jevgenyij Tankilevics vezérigazgató. A nemrég jelentős, 1500 fős leépítést bejelentő veszteséges üzem állami felvásárlásáról augusztus 21-én kezdeményezett tárgyalásokat Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter.

A kormány két nappal előtte döntött arról, hogy ajánlatot tesz a térség munkaerő-piaci stabilitása szempontjából kulcsfontosságú üzem megvételére, azóta a felek többször egyeztettek, az elbocsátásokat felfüggesztették.

Tankilevics viszont most minden korábbinál egyértelműbben jelezte, hogy a tulajdonos érdekeit képviselő menedzsment nem eladásban, hanem a szlovák minta átvételében gondolkodik. A vezérigazgató lapunknak azt mondta: „Attól, hogy más a tulajdonos még nem lesz nyereséges egy cég. Csodamegoldások nincsenek, ha a kormány a visszavásárlás után a jelenlegi létszámmal üzemeltetné tovább a gyárat az továbbra is masszív veszteséget termelne”.

Hozzátette, hogy „a Dunaferr nem zárkózik el egy szlovák típusú állami szerepvállalás lehetőségétől sem". Szlovákiában a kormány az amerikai tulajdonban lévő Kassai Vasműt számos módszerrel támogatja. A felek ott egyértelműen megállapodtak, hogy a támogatásért cserébe a vasműt nem zárják be, és nem építik le a létszámot sem. Vagyis a szlovák kormány belement abba, hogy különféle csatornákon keresztül pénzt pumpál Kassára, és egyre nyilvánvalóbban a Dunaferr is ezt a példát szeretné átvenni Magyarországon.

Pozsony például enyhítette a vasmű földhasználati díját, juttatott a cégnek a széndioxid kvóta eladásából, és még uniós pénzeket is folyósított modern ipari megoldások bevezetéséhez.

Tankilevics szerint a Dunaferr a reorganizáció után talpra fog állni, nyereséges lesz, és 5550 munkavállalónak nyújt majd biztos megélhetést. „A talpra állás a létszámleépítés után állami segítség nélkül is megvalósul” – tette hozzá a vezérigazgató.