Dollárban vesz fel hitelt az állam?

Vágólapra másolva!
5 milliárd dolláros kötvény kibocsátási kérelmet adott be a magyar állam az amerikai tőzsdefelügyeletnek hétfőn - számolt be a Bloomberg. Orbán Gábor a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára az előző hónapban jelezte, hogy a kormány maximum 5 milliárd dollár értékben adhat el kötvényeket még idén. A forrás bevonás révén az IMF hitel törlesztése után lecsökkenő tartalékot is meg tudja növelni a kormány, illetve a jövő évi eurós devizakötvény-lejáratot is finanszírozni tudja.
Vágólapra másolva!

Február után ismét dollár kötvényt adhat el a magyar állam, amely hétfő este az amerikai tőzsdefelügyeletnél, a SEC-nél adott be kérelmet maximum 5 milliárd dollár értékű kötvény értékesítésre.

Az állam idén februárban 3,25 milliárd dollár értékben adott el 5 és 10 éves lejáratú dollár alapú államkötvényt. A hosszabb lejáratú állampapírok esetében 345 bázispontos, míg a rövidebbeknél 335 bázispontos volt a felár nagysága a hasonló amerikai kötvényekhez képest.

A bejelentés nem feltétlenül számít meglepetésnek, hiszen Orbán Gábor, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára az előző hónapban jelezte, hogy szükség lehet egy dollárkötvény kibocsátásra, mivel az IMF hitel törlesztése után leapadtak a tartalékok, amit vissza kellene építeni.

A kibocsátással kapcsolatban egyrészt a méret lesz nagy kérdés, illetve az, hogy milyen áron és lejárati szerkezet mellett tud az állam forrást bevonni. Elképzelhető, hogy a most még jónak tűnő alacsony kamatkörnyezetet akarja kihasználni az állam. A piaci hangulat pedig megfelelő lehet a kibocstáshoz, amit egyes piaci vélemények szerint akár heteken belül meg is valósíthatnak.

Borbély László, az Államadósság Kezelő Központ vezérigazgató-helyettese szerint a jövő év elején lejáró 1 milliárd eurós devizakötvényt így tudja az állam legolcsóbban újrafinanszírozni.

Mint ismeretes a Verizon Communications közel 50 milliárd dollár értékben adott el kötvényeket, ami minden idők legnagyobb vállalati kötvény kibocsátását jelenti. Ők is az olcsó forrásszerzés lehetőségéből akartak profitálni.