Elveszítjük a GDP 3,7 százalékát

Vágólapra másolva!
Az Európai Unió teljes bruttó hazai terméke (GDP) másfél százalékának megfelelő, mintegy 193 milliárd euró adóbevételtől esnek el a tagállamok a be nem szedett forgalmi adó miatt. Ez az összeg Magyarországon elérheti a GDP 3,7 százalékát.
Vágólapra másolva!

A bizottság az Eurostat adataira hivatkozva országonkénti bontásban is közölte, hogy 2011-ben, illetve a 2000 és 2011 közötti időszakban átlagosan melyik tagállam mekkora áfabevételtől esett el.

Magyarország az adatok szerint 2011-ben 8,5 milliárd euró (2550 milliárd forint) áfabevételhez jutott, miközben elméletileg 12,2 milliárd eurót (3660 milliárd forintot) szedhetett volna be.

A kettő közötti különbség 1110 milliárd forint, vagyis a magyar GDP 3,7 százaléka. Az adatok tanúsága szerint Magyarország 2000 és 2011 között ilyen módon minden évben a GDP 3 százalékának megfelelő forgalmiadó-bevételtől esett el.

A visegrádi országok közül Lengyelország ezen a téren kimagaslóan teljesít, ott csak a GDP 1,1-1,5 százaléka esett ki. Szlovákiában 2011-ben a GDP 4 százaléka volt az elmaradt áfabevétel, 2000 és 2011 átlagában pedig a bruttó hazai termék 2,9 százaléka. Csehországban ugyanezek a számok 2,7-2,1 százalékon állnak.

Általánosságban megállapítható, hogy a nyugat-európai országok GDP-arányosan 2 százalék alatti áfabevétel-kiesést mutatnak. Svédországban a leghatékonyabb az áfabeszedés, Stockholm az elvileg beszedhető forgalmi adó 98 százalékát szedte be ténylegesen 2011-ben, az elmaradt bevétel mindössze a GDP 0,2 százaléka.

A skála ellenpontja a válság sújtotta Görögország, amely 2011-ben lehetséges áfabevételeinek 39 százalékát nem szedte be, a GDP 4,7 százalékától fosztva meg ezáltal a görög büdzsét.

"Elfogadhatatlan, hogy ilyen mennyiségű forgalmi adó csússzon ki a réseken, főleg annak fényében, hogy milyen pozitív hatással lehetnének ezek a bevételek a közpénzek mérlegére" - jelentette ki Algirdas Semeta, az Európai Bizottság adóügyekért felelős litván tagja.

Az áfabevételek a csalás mellett fizetésképtelenség, csőd, statisztikai hiba, késedelmes fizetés vagy az adószabályok törvényes kijátszása miatt maradhatnak el.

Brüsszel a tagállamok forgalmiadó-rendszereinek egyszerűsítése mellett száll síkra, minél egyszerűbb az áfaszabályozás, annál egyszerűbb az adófizetőknek teljesíteniük fizetési kötelezettségeiket.
A bizottság szerint az adóalanyok körét bővíteni kell, és minél több kivételt, engedményt és kedvezményes áfakulcsot kellene felszámolni. Ebben az esetben az általános áfakulcs is csökkenthető lenne bevételkiesés nélkül - mutatott rá már korábban is az Európai Bizottság.