Megcsúszott az Adidas

Vágólapra másolva!
A korábban vártnál alacsonyabb lehet az Adidas idei nyeresége, és az árbevétel növekedése is alacsonyabb lehet az előrejelzettnél. Ezt a német vállalat tegnap este jelentette be, mely elsősorban az euró erősödésével indokolta pesszimizmusát. Ezen túl a globális golfpiac sem pörög megfelelően, ami szintén szerepet játszott az eredményvárakozások visszavágásában. A hírre nagyobb zuhanásba kapcsoltak az Adidas részvényei, melyek nyitáskor 6 százalék közeli mínuszban is megfordultak.
Vágólapra másolva!

Kisebb lehet az idei profit

Visszavágta az idei profitvárakozásait a világ második legnagyobb sportszergyártója, az Adidas. A német cég közlése szerint már csak 820-850 millió euró közötti lehet idén a nettó nyereségük, holott korábban még 890-920 millió eurós profitot vártak - tájékoztatott a Bloomberg. Az elemzők jelenleg még optimistábbak a társaságnál, mivel átlagosan 910 millió eurós nettó nyereségre számítanak a német cégtől.

A vállalat ezen túl csökkentett az idei operatív marginjának előrejelzésén is, ami már csak 8,5 százalék lehet a korábban prognosztizált 9 százalék helyett.

Forrás: Origo

További rossz hír, hogy az Adidas pesszimistább lett a idei árbevételének alakulásával kapcsolatban is. A társaság közlése szerint árbevétele már csak alacsony, egyszámjegyű ütemben növekedhet idén éves alapon, holott korábban még ennél kissé magasabb bővülési lehetőséget is elképzelhetőnek tartottak.

Az Adidas leginkább az euró erősödésével indokolja pesszimizmusát. Az euró a legjobban teljesítő devizának számít eddig ebben az évben a 10 legnagyobb fejlett piaci fizetőeszköz közül, amiben a feltörekvő piaci tőkekivonás is szerepet játszik, melynek során óriási gyengülésen mentek keresztel a feltörekvő piaci devizák (ennek okaival ebben a cikkben is foglalkoztunk).

Forrás: Origo

A cég árbevételének pedig egyre nagyobb százaléka érkezik az eurózónán kívülről, 2012-ben az Adidas 14,9 milliárd eurós árbevételéből csupán 4 milliárdot adott az eurózóna. A közös fizetőeszköz erősödése miatt a külföldi országok egyre drágábban tudják importálni az Adidas termékeit, ami visszavetheti a cég forgalmát. Ettől nem csak az Adidas, hanem számos más sportszergyártó, és ruhagyártó is szenved, többek között a Puma és a Prada forgalmát is visszavetette az euró erősödése.

Forrás: Origo

Az euró erősödésén túl a globális golfpiac gyengélkedésével indokolta eredményvárakozásainak csökkentését az Adidas. A vállalat közlése szerint a vártnál kevésbé fogynak a golftermékek a világpiacon, ami miatt a vártnál alacsonyabb lehet az ebből a szegmensből származó bevétel és nyereség az Adidasnál is.

Az elemzők is pesszimistábbak lettek

Az Adidas azt követően rontott előrejelzésein, hogy számos elemző is visszavágta prognózisait a cég eredményeire vonatkozóan a hét elején. A JP Morgan és a Berenberg Bank a korábban vártnál egyaránt 3 százalékkal alacsonyabb nettó profitra számít idén a német vállalattól. A két bankház szintén az euró erősödésével indokolta lépését.

Azonban azzal, hogy az Adidas kissé lehűtötte a kedélyeket, az elemzők is újra léphetnek, és ők is tovább csökkenthetik a vállalat eredményeire vonatkozó várakozásaikat. Az Adidas "profitwarningja" után a Citigroup már közölte, az Adidas nettó eredményére vonatkozó várakozásokat 9-10 százalékkal is visszavághatják majd az elemzők.

Az Adidas idei és jövő évi egy részvényre jutó eredményeire (EPS) vonatkozó elemzői várakozások utóbbi hetekben megfigyelhető csökkenése jól jelzi, hogy a szakértők is kezdenek egyre pesszimistábbak lenni a német vállalattal kapcsolatban. A szakértők szerint idén már csak 4,3 eurós EPS-t érhet el az Adidas, holott korábban még 4,5 eurót is elképzelhetőnek tartottak. Jövőre pedig már csak 5,2 eurós egy részvényre jutó nyereséggel számolnak jelenleg a korábban várt 5,4 euró helyett. Az elemzői várakozások további csökkenése pedig az árfolyamot is lefelé lökheti.

Forrás: Origo

Ütik a részvényeket

Az Adidas tovább szomorította befektetőit, mivel a menedzsment közölte, hogy nem fogják tudni teljesíteni célkitűzéseiket az orosz piacon (sem). Ennek oka az orosz deviza gyengülése, amit csak súlyosbít, hogy váratlanul zavarok léptek fel termékeinek oroszországi elosztásában, mivel a vállalat új elosztó központot kezdett el használni Oroszországban, és az átmenet nem haladt zökkenőmentesen.

Herbert Hainer vezérigazgató elismerte, hogy kisebb-nagyobb nehézségekkel szembesülnek ebben az időszakban, azonban arra számítanak, hogy az idei negyedik negyedévben újra lendület tudnak szerezni.

Az Adidas ezen túl bejelentette, hogy Roland Auschelt nevezi ki a globális értékesítésért felelős igazgatónak. Auschel október elsejétől foglalja el új pozícióját, és kinevezésével öt főre emelkedett a cég igazgatótanácsának tagjainak a száma.

Az eredményvárakozások csökkentését rendkívül negatívan fogadták a befektetők, mivel az Adidas részvényei 5,7 százalékos mínuszban nyitottak.

Adidas árfolyama (Xetra)

Forrás: Origo