Megnehezítik a pénzüket adóparadicsomokba menekítők dolgát

Vágólapra másolva!
További nemzetközi szerződéseket tervez a kormány az adóeltitkolás ellen a Magyar Nemzeti értesülése szerint.
Vágólapra másolva!

A kormányzat nyolc államközi adóügyi információcseréről szóló egyezmény megkötésére készül, hogy megnehezítse a Magyarországon adóköteles jövedelmek adóparadicsomokba mentését - írja a Magyar Nemzet.

Pankucsi Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium helyettes államtitkára elmondta, hogy az első ilyen, a Guernsey-vel megkötött államközi adóügyi információcseréről szóló megállapodást a Jersey-vel kötendő szerződés követheti. Már tárgyalnak hasonló megállapodás megkötéséről Andorra, Argentína, Barbados, Bermuda, a Brit Virgin-szigetek, Gibraltár és a Man-szigetek képviselőivel is.

A szakember hangsúlyozta, a megállapodások alapján a szerződő felek illetékes hatóságaikon keresztül adóügyi - köztük banki információk - cseréje révén segítik egymást adózási szabályaik végrehajtásában és érvényesítésében.

A kormány nemrég Svájccal írt alá megállapodást a kettős adóztatás elkerüléséről, annak részeként kicsit könnyebb lesz információt kérni Svájctól a pénzüket ott fialtató magyarokról. Eközben azonban a kormány egy új eszközt, a stabilitási megtakarítási számlát kínál fel azoknak, akik külföldre vitték adózatlan pénzüket, ők ha most állampapírt vesznek, akkor lényegében tisztára moshatják a korábban adóeltitkolás miatt innen kiutalt vagyonukat.