Történelmi tett az Emmy-díjátadón

Vágólapra másolva!
Újabb történelmi tettet hajtott végre az online videómegosztó, a Netflix, ugyanis House of Cards sorozatával begyűjtötte első Emmy-díját. Ezzel pedig az első neten keresztül sugárzott sorozat lett, ami ekkora kritikai elismerésben részesült. A Netflix árfolyama egyébként múlt héten történelmi magasságokba repült, csaknem 30 százalékot menetelve július végétől.
Vágólapra másolva!

Emmy-díjat hozott Kevin Spacey a Netflixnek

Ismét írt egy fejezetet az online videószolgáltató, a Netflix a televíziózás történelemkönyvébe, ugyanis vasárnap este saját gyártású drámája, a House of Cards elnyerte a legjobb rendezésért járó Emmy-díjat a főműsoridős alkotások között. Ezzel pedig az első nyertes sorozat lett, amelyet egy online videószolgáltató gyártott.

Forrás: Facebook/House of Cards

Persze a Netflix nem bízta ezt a véletlenre, hiszen az első részeket nem kisebb név rendezte, mint David Fincher (Hetedik, Harcosok Klubja, A tetovált lány), míg a főszereplő a kétszeres Oscar-díjas Kevin Spacey. Az Emmy díjátadót egyébként a Time Warner tulajdonában lévő HBO dominálta 7 díjat is begyűjtve főműsoridős alkotásaival.

Forrás: WireImage.com

David Fincher, Brad Pitt és Edward Norton

Ez azért fontos mérföldkő a Netflix éltében, mivel saját tartalommal több felhasználót tudna magához csábítani, igaz hogy ehhez valószínűleg több ilyen sorozatra lenne szüksége. Minden esetre mindenképp pozitív a Netlfix számára az Emmy-díj, amely csak két évvel azt követően érkezett, hogy az amerikai videószolgáltató bejelentette, hogy a House of Cards-zal belevágott a saját fejlesztésű sorozatok gyártásába.

Változások előtt a kábelpiac?

Mivel a Netflixnek nem olyan szigorú műsorstruktúrája van, mint a többi hagyományos tévétársaságnak, ezért ez is hozzájárulhat az előfizetők meggyőzéséhez, hogy a Netflixet válasszák. Például a House of Cards részek is egyszerre váltak elérhetővé az ügyfelek számára, így a nézők saját tempójukban tudták megnézni a részeket, ami szintén nagy előny a tradicionális társaságokkal szemben.

A mostani kritikai sikerek, amelynek csak a csúcspontja az Emmy-siker, akár olyan szinten is megreformálhatják az egész iparágat, mint ahogyan a kilencvenes évek elején az HBO és a többi kábeltársaság. Ugyanis a nyolcvanas évek végéig a tévékben rendszerint csak másodvonalbeli filmek és megkérdőjelezhető minőségű show-k (tisztelet a kivételnek) mentek, mielőtt az HBO elkezdte gyártani saját tartalmait, amit a kritikusok és a nézők is ujjongva fogadtak.

A Netflix sikere pedig megnyithatja a kaput az olyan online szolgáltatók előtt, mint a Hulu vagy az Amazon.com, amelyek szintén kacérkodnak a gondolattal, hogy saját gyártású tartalmakat fognak elindítani

A Netflix egyébként más területen is eltérően működik, mint tradicionális riválisai, ugyanis saját sorozatairól nem közli a nézőszámot. Például egyik sorozatát, az Orange Is The New Black-et a Lionsgate is forgalmazza, de még ők sem tudják a hivatalos statisztikákat. Ez viszont inkább negatívumként értékelhető, mivel nézettségi adatok nélkül megnehezítik, hogy olyan országokba is eladják a tartalmakat, ahol csak korlátozottan érhető el a Netflix szolgáltatása.

Történelmi csúcsokon az árfolyam

A Netflix árfolyama még júliusban, második negyedéves jelentését követően nagyobb esést szenvedett el, mivel a vártnál kevesebb új előfizetővel bővítette felhasználói bázisát. Persze még így is növekedett a felhasználók száma, ráadásul profit szinten 20 százalékkal nagyobb eredményt is ért el.

Forrás: Bloomberg, Investor.hu

Így azok után, hogy a jelentést követő két napban 241 dollárra esett az árfolyam, talán a mégsem olyan rossz eredmények hatására is nagy hegymenetbe kezdett a részvény, és mostanra már új történelmi csúcsra, 313 dollárig szárnyalt, 30 százalékot menve július 24-től.

A Netflix árfolyama (Nasdaq)

Forrás: Bloomberg, Investor.hu