Ötszáz új munkahely Budapesten

Vágólapra másolva!
Több mint ötszáz új munkahelyet teremt a számítástechnikai cikkeket és alkatrészeket forgalmazó amerikai vállalat, a Systemax Budapesten létrehozott szolgáltatóközpontja - közölte Orbán Viktor miniszterelnök és Pim Dale, a Systemax EMEA Technology Group vezérigazgatója keddi megbeszélésük után az Országházban.
Vágólapra másolva!

A kormányfő újságírók előtt hangsúlyozta: a közép-európai bástyáját Budapesten felépítő amerikai vállalat 505 jól felkészült magyar szakembernek ad majd munkát. Mint mondta, a Systemax elsősorban azért fektetett be Magyarországon, mert bízik a magyar fiatalokban, a döntő tényező az ő munka iránti elkötelezettségük, felkészültségük volt, ami fontos üzenet nekik: "Lesz olyan Magyarország, ahol ezek a történetek (...) egy idő után megszokottá fognak válni." Hozzátette, ha egy ekkora nemzetközi cég megbízik a magyar fiatalokban, "itt az ideje, hogy mi, magyarok is bízzunk" bennük.

"Nem mondom, hogy kolbászból lesz a kerítés egy-két éven belül, de azt határozottan állítom, hogy ha sikerül folytatnunk mindazt, amit három éve elkezdtünk, akkor egyre több ilyen bejelentést hallhatunk" - fogalmazott Orbán Viktor.

A miniszterelnök megjegyezte azt is, hogy időnként kereskedelmi ügynöknek érzi magát, akinek az a dolga, hogy értékesítse az ország lehetőségeit, de ha jól teszi a dolgát, akkor megveszik az ötleteit, és beruházások, munkahelyek jönnek létre. Orbán Viktor végül kiemelte: a magyar gazdaságnak rugalmasnak és nyitottnak kell maradnia, ha olyan cégeket akar idevonzani, amelyek külföldön eladott, itt előállított termékekkel és szolgáltatásokkal növelik a magyar nemzeti összterméket.

Sajtónyilatkozatában Pim Dale elmondta, a Budapesten január óta jelen lévő, New York-i központú cégük a politikai stabilitás, az üzleti környezet, a nagyon jó magyar oktatási rendszer és a rendkívül fiatalos, szilárd munkaetikával rendelkező munkaerő miatt döntött Magyarország mellett.

A vállalatvezető közölte, főként informatikai szakembereket keresnek, majd megjegyezte, hogy az informatikai központjuk is Budapesten lesz, a magyar fővárost ugyanis központként szeretnék használni közép-európai jelenlétük továbbépítéséhez és csomópontként jövőbeni közel-keleti és afrikai tevékenységükhöz.

A Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA) és a Systemax januári sajtótájékoztatóján a résztvevők arról beszéltek, hogy a budapesti szolgáltatóközpont back-office és adminisztratív feladatok ellátásával támogatja majd a Systemax európai terjeszkedését, egyúttal a cég kelet-közép-európai értékesítési és marketingtevékenységének is helyszínt biztosít.

Az akkori tájékoztatóra kiadott közlemény szerint a Systemax EMEA Technológiai Csoportjának árbevétele 2011-ben meghaladta az 1,1 milliárd dollárt. A cég többcsatornás értékesítési platformján keresztül lakossági ügyfeleket, cégeket, állami szervezeteket és mikrovállalkozásokat egyaránt kiszolgál. A termékek és szolgáltatások forgalmazása többek közt webáruházak (online sales platformok) és a célpiacokon működő, az adott piacnak megfelelő nyelven elérhető telefonközpontokon (call center) keresztül, MISCO és WStore márkanév alatt történik. A társaság több százezer számítástechnikai márkaterméket is forgalmaz a legnagyobb gyártóktól.