Hogy stabilabb legyen az adórendszer

Vágólapra másolva!
Az adópolitika célja az adórendszer stabilitása – ez derült ki a SZAKma folyóirat és a Magyar Könyvvizsgálói Kamara Oktatási Központ közös szervezésű konferenciáján.
Vágólapra másolva!

Pankucsi Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium adózásért és számvitelért felelős helyettes államtitkára elmondta, az elmúlt három évet nagyléptékű, gyors eredményt hozó intézkedések jellemezték a témában, mostantól a hosszú távú, stabilitást jelentő finomhangolásé a főszerep. Hozzátette, az idén januárig megjelent adószabályok összessége nagyjából a hosszútávon kívánatos gazdaságpolitikát tükrözi. Az év hátralévő részében sem forradalmi változásokra, sem új adók bevezetésére, vagy adóemelésre nem érdemes számítani.

A helyettes államtitkár elmondta, a tárca sikerének számít az egykulcsos SZJA, a családokat támogató kedvezmények, 2011 óta ily módon a családoknál maradt mintegy 500 milliárd forint, amelynek forrását részben a bankadó és a szektorális különadó teremtette meg. Ebből egyfajta jövedelemátrendeződés rajzolódik ki. Hozzátette, szintén eredmény a munkahelyvédelmi akcióterv, amely a 25 év alattiakra, 55 év felettiekre, kismamákra vonatkozik, illetve a tartós munkanélküliek munkába állásának segítését is szolgálja. A program keretében júliusig 65 milliárd forintot elérő adókedvezményt vettek igénybe a foglalkoztatók. A cél az volt, hogy a kormány stabilizálja a veszélyeztetett munkahelyeket, hangsúlyozta Pankucsi Zoltán. Ennek köszönhetően 740 ezer munkavállaló tarthatta meg munkahelyét. A helyettes államtitkár hozzátette, ezek a számok csak 2013 első hét hónapját írják le. Decemberig az adatok tovább emelkednek majd.