Hungarikum lett a tokaji aszú

Tokaji aszú, Hungarikum
Vágólapra másolva!
Ha valaki megkér, hogy soroljak fel egy hungarikumot, én biztosan a tokaji aszút mondtam volna. Pedig mostanáig nem is volt az. De most már igen.
Vágólapra másolva!

A tokaji aszú azonban nem az egyetlen új elem a hungarikumok listáján. A gyűjteményt a csabai kolbásszal, a hízott libából előállított termékekkel és a Béres-cseppel is bővítette a Hungarikum Bizottság.

A négy új hungarikummal a gyűjtemény jelenleg húsz tagot számlál.

A bizottság emellett döntött arról is, hogy milyen védjegy fogja tanúsítani a hungarikum minősítést. A témában tavasszal meghirdetett pályázatra mintegy 370 pályamű érkezett, ebből pedig nyolc került a Hungarikum Bizottság elé – mondta el Gyaraky Zoltán, a bizottság titkára. A nyertes, Szent Korona 1000 jeligével pályázott, a védjegyet pedig a védjegyszabályzat elfogadását követően vezetik be.

A Hungarikumok Gyűjteményébe eddig az agrár- és élelmiszergazdaság területéről a pálinka és a törkölypálinka, a kulturális örökségek közül a matyó népművészet, a táncház módszer, a tokaji történelmi borvidék kultúrtáj, az ezeréves Pannonhalmi Bencés Főapátság és természeti környezete, Budapest (a Duna-partok, a Budai Várnegyed és az Andrássy út), a Fertő/Neusiedlersee kultúrtáj, a herendi porcelán, Hollókő ófalu és környezete, a Hortobágyi Nemzeti Park, a mohácsi busójárás, Pécs (Sopianae) ókeresztény temetője, illetve a solymászat került. Természeti környezet kategóriából az Aggteleki-karszt és a Szlovák-karszt barlangjai, míg a turizmus és vendéglátás kategóriából a karcagi birkapörkölt gazdagította a hungarikumok körét.