Vágólapra másolva!
Sorozatban negyedik napja zárt mínuszban a két legfontosabb amerikai részvényindex, az S&P 500 és a Dow Jones, melyben az amerikai adósságplafon egyre égetőbb problémája, és a Fed eszközvásárlási programja körüli bizonytalanság egyaránt szerepet játszhat. A keddi eséssel egyre távolabb került múlt szerdán felállított történelmi csúcsától a Dow Jones és az S&P 500 is. A nap sztárja a Facebook volt, mely 5 százalék feletti pluszban is járt.Ázsiában vegyes mozgásokat lehet látni, a japán Nikkei-t az egyik legnagyobb japán chipgyártó közel 14 százalékos ugrása sem tudja kirángatni a kisebb mínuszokból. Európában nem lehet nagy mozgásokra felkészülni nyitás után, a határidős indexek alapján a londoni FTSE és a francia CAC néhány pontos eséssel, a német DAX pedig néhány pontos emelkedéssel vághat bele a napba.
Vágólapra másolva!

Vegyes mozgások Ázsiában

Az amerikai piacok gyengélkedése rányomja a bélyegét az ázsiai tőzsdék teljesítményére is, ahol igencsak vegyes mozgásokat lehet látni. A japán Nikkei minimális mínuszt mutat, amiben az egyre erősebb jen is szerepet játszik. A japán fizetőeszköz dollárral szembeni árfolyama ugyanis már a 98-as szintig tért vissza, aminek az exportáló cégek nem örülhetnek.

A Tokyo Electron részvényei viszont 14 százalékot ugrottak a tegnap bejelentett felvásárlás következtében. A japán céget az amerikai Applied Materials vásárolja fel 9,39 milliárd dollárért.

A többi főbb ázsiai tőzsdemutató közül az ausztrál S&P/ASX 200 0,8 százalékos emelkedésre képes, míg a kínai Shanghai Composite is korrigálja tegnapi esését. Ezzel szemben a dél-koreai Kospi kissé lemaradt társaitól, és 0,7 százalékot esett.

Forrás: Origo

Remekelt a Facebook

A napközbeni kisebb pluszokból visszacsúsztak zárásra az amerikai részvényindexek, melyek közül a Dow Jones és az S&P 500 sorozatban negyedik napja zárt a negatív tartományban. A Dow Jones végül 0,4 százalékot, az S&P 500 pedig 0,3 százalékot esett, amivel egyre távolabb kerülnek a múlt szerdai Fed kamatdöntő ülés után felállított új történelmi csúcsaiktól. Ezzel szemben a Nasdaq 0,1 százalékos, minimális pluszban zárt, leginkább a Facebook száguldásának köszönhetően.

Forrás: Origo

A részvénypiacok elmúlt napokban mutatott gyengébb teljesítménye mögött az amerikai adósságplafon-problémák, és a QE3 program bizonytalan jövője miatti nyugtalanság áll. Az új költségvetési év október elsején kezdődik az USA-ban, így az érintetteknek addig kell megegyezniük az amerikai adósságot is érintő költségvetési kérdésekben. Ha nem sikerül megemelni a plafont, akkor rövid időn belül fizetési korlátokba ütközhet Amerika, és nem fogja tudni teljesíteni bizonyos adósságait.

Kedden a kedvező lakáspiaci adat sem tudta tartóssá tenni a vételi kedvet, az S&P Case/Shiller lakásárindex szerint 2006 februárja óta nem látott mértékben nőttek a lakásárak a 20 legnagyobb amerikai városban, ami a lakáspiac további javulásáról árulkodik.

Az S&P 500 szektorai vegyesen teljesítettek, a technológiai papírokat a Facebook remek teljesítménye sem tudta kirángatni a mínuszokból. A közösségi oldal részvényei új történelmi csúcsot ütöttek tegnap, ám zárásra kissé elfáradta visszatértek a 4 százalék feletti pluszokból, és 2,7 százalékos emelkedésben fejezték be a kereskedést. A Facebook ugrása nagy részben a Citi kedvező véleményének tudható be. A bankház szakértője ugyanis semlegesről vételre javította a közösségi oldal papírjaira vonatkozó ajánlását, és a korábbi 32 dolláros célárat 55 dollárra emelte. A bankház indoklása szerint az árbevétel növekedésének üteme fenntartható a közösségi oldalnál, még annak ellenére is, hogy a mobilos felhasználók száma egyelőre nem mutat akkora növekedést.

Forrás: Origo

Jelentős méretű felvásárlást jelentettek be a félvezetők piacán, mivel az Applied Materials 9,39 milliárd dollárért bekebelezi a japán Tokyo Electront. Az így létrejövő új cégben az amerikai vállalat 68, míg a japán 32 százalékos tulajdonossá válik. A hírre az Applied Materials árfolyama 9,1 százalékot ugrott.

Ausztrál eszközök eladását fontolgatja a világ egyik legnagyobb aranybányacége, a Barrick Gold. A társaság célja, hogy a működési költségeket csökkentse és a leghatékonyabb bányákra tudjon fókuszálni. A cég már a múlt hónapban is eladott ausztrál érdekeltségeket, amit most folytatni akarnak. A hírre 1,1 százalékos emelkedéssel zártak a cég részvényei.

Megszakadtak a tárgyalások a hongkongi tőzsdével az Alibaba tervezett IPO-járól - tájékoztatott a MarketWatch. Így vélhetően az amerikai piacra vezethetik be a legnagyobb kínai internetes kereskedő részvényét, mely nagyjából 120 milliárd dollárt érhet a becslések szerint.

Ma sem lesz hiány makroadatokból, többek között az augusztusi tartós cikkek rendelésállományának alakulása, valamint az újlakás-értékesítések változása fog napvilágot látni délután.