Negyvenezer külföldre távozott magyar szerez örömet a kormánynak

Vágólapra másolva!
Varga Mihály szerint 155 ezerrel több a foglalkoztatott, de ebből 40 ezer fő az, aki azzal javítja a statisztikát, hogy külföldre ment dolgozni.
Vágólapra másolva!

"Mindig veszteségként beszélünk a külföldre távozottakról, pedig 1,7 milliárd eurót utaltak haza, és ez is segítette az ország konszolidációját" - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Magyar Közgazdasági Társaság éves vándorgyűlésén tartott előadásában.

A miniszter előadásából kiderült, hogy a 2010 és 2013 második negyedévei közötti időszakban 155 ezerrel nőtt a foglalkoztatottak száma, és ebből 40 ezer fő körüli az a szám, akik azzal javították a statisztikát, hogy külföldre távoztak dolgozni.

Orbán Gábor pénzügyi államtitkár volt az első, aki elismerte, hogy a foglalkoztatási statisztikát torzítják a külföldön dolgozó magyarok. A 40 ezer külföldre távozott magyar mellett 85 ezer ember a versenyszektorban kapott több-kevesebb munkát, 50 ezer fő közmunka révén javítja a foglalkoztatási adatokat, az állami szektorban viszont 20 ezer fővel kevesebben dolgoztak. Elmondta, hogy jobb, ha a piacon jönnek létre a munkahelyek, de addig is a közmunka tud segíteni álláshoz juttatni az embereket.

Surányi György korábbi jegybankelnök, aki Varga után tartott előadást a vándorgyűlésen, azt mondta, az ő adatai szerint nemhogy nem nőtt a privát szférában létrejött munkahelyek száma, hanem csökkent. A foglalkoztatási adatok csak a külföldiek és a közmunkások miatt javultak.

Varga Mihály vitába szállt Chikán Attilával, az első Orbán-kormány egyik gazdasági miniszterével, aki a Világgazdaságnak adott interjújában kritizálta a kormányt. Chikán Attila szerint nem jön annyi külföldi tőke Magyarországra, mint az 1990-es évek végén, 2000-es évek elején. Egy multinacionális cég csak egyszer tud bejönni Magyarországra - szállt szembe Varga Mihály az érvvel.

Kása István, Baráth Etele, Kovács Árpád, Varga Mihály, Vantara Gyula, Surányi György és Halm Tamás a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) 51. vándorgyűlésén Békéscsabán Forrás: MTI/Rosta Tibor

A nemzetgazdasági miniszter szerint Magyarország akkor még átalakuló gazdaság volt, értelemszerű tehát, hogy több külföldi tőke érkezett. Az 50 legnagyobb multiból 40 itt van - érzékeltette Varga, hogy miért nem várható nagyobb tőkebeáramlás. Hozzátette, hogy a válságban eleve nem jön annyi tőke.

Chikán Attila az ország versenyképességének romlását is problémaként említette, Magyarország a Világgazdasági Fórum éves listáján három helyet csúszott vissza, így már csak a 63. Varga szerint "kétségtelenül hátrább csúsztunk", de Közép-Európa egésze lejjebb csúszott. "Mit szóljon Szlovákia, amely a 79. helyre csúszott?" - tette fel a kérdést.

Varga Mihály az előadásában elismerte, hogy alacsony a beruházások szintje, és ebben benne van az energiaszektor visszafogottsága a rezsicsökkentés miatt. "Kivárnak, nem tudják, mi a kormány szándéka" - mondta a miniszter, majd megerősítette, hogy a kormány nonprofit energiaszolgáltatásokat szeretne. Szerinte ez működőképes, példaként Franciaországot hozta fel, ahol a világháború után 1985-ig így működött a rendszer, és a szükséges beruházásokat állami forrásból tudták megoldani.