Vágólapra másolva!
Sokat és hosszan írtak már a sikerhez vezető útról. Pedig a legtöbben rögtön az elején rontják el. Ha a kezdeti buktatón átjutsz, a többi szinte már kiforrja magát. Tanulj meg nemet mondani!
Vágólapra másolva!

Vannak azok a bizonyos kutatások, amiket a legsikeresebb vállalkozókkal, a leghatékonyabb alkalmazottakkal, a legkreatívabb dizájnerekkel és a legeredetibb művészekkel végeznek. Aztán vannak azok a kutatások, amik összekötik az előző kutatásokat, és közös pontokat keresnek bennük.

Talán meglepő lehet, de van bennük közös pont.

Mégpedig az, hogy az igazán sikeres emberek - függetlenül attól, hogy a sikereiket milyen területen érték el - nem pazarolják az idejüket.

Nem - nem - nem. A visszautasítás lenne a siker titka? Fotó: Balla Zsolt

Legyen szó kreativitásról, hatékonyságról vagy produktivitásról (a három dolog akár teljesen eltérő is lehet, de vannak olyanok, akik szerint valójában ez a három fogalom egy és ugyanaz), az alapvető faktor, amivel gazdálkodni kell, az idő.

Nagyon kevés olyan siker van, amit egyik napról a másikra érnek el. Sokkal jellemzőbb, hogy a sikeres emberek az idejüket nem kímélve, hosszan dolgoznak a sikerükért. A kifejezés persze csalóka. Az igazán sikeres emberek ugyanis pont hogy kímélik az idejüket. Minthogy a sikerhez idő kell, az idő az, amire az igazán sikeres emberek a legjobban vigyáznak.

Ezért aztán megtanulnak nemet mondani.

Furcsa, hogy ezt tanulni kell, hiszen vannak olyan adatok, amelyek szerint egy kisgyereknek, amíg felnő, negyvenszer több alkalommal mondják azt, hogy „nem”, mint azt, hogy „igen”. Amit azonban mégis belénk nevelnek, az a megfelelési kényszer, a beleegyezés kényszere. Amennyiben nemet mondunk, attól legtöbbször mi magunk is kényelmetlenül érezzük magunkat.

Az pedig, hogy mennyire vagyunk hajlandóak kényelmetlenül érezni magunkat, akár a siker záloga is lehet.

A teremtő erő

A visszautasítás képessége önmagában nagyobb teremtő erővel bír, mint az ötletek, a szaktudás és a tehetség együttvéve – véli a magyar pszichológus Csikszentmihályi Mihály, aki megdöbbenve tapasztalta, hogy amikor 275 sikeres, kreatív embert kért fel, hogy interjút készítsen velük a készülő könyvéhez, mintegy a harmaduk mondott nemet.

„A ’nem’ őrzi az időt, az idő pedig az a fonal, amiből az alkotások szövődnek,” következtet Csikszentmihályi. Az idővel kapcsolatban egyszerű a matek: sokkal kevesebb van belőle, mint gondolnád, és sokkal többre van belőle szükség, mint gondolnád.

„Nem tanítanak meg minket nemet mondani, sőt arra tanítanak, hogy ne mondjunk nemet. Az alkotó emberek viszont megtanulnak visszautasítani, és viselik a következményeket,” mondja Csikszentmihályi, hozzátéve, hogy „nemet mondani udvariatlan, goromba dolog, majdnem hogy felér a szóbeli erőszakkal”.

A visszautasítás ugyanakkor a kulcsa annak, hogy a fontos dolgokra maradjon idő.

A legjobban talán a híres menedzsment-író, Peter Drucker Csikszentmihályinak írt visszautasító levele foglalja ezt össze: „A legfontosabb titok a produktivitáshoz (amiben hiszek, ellentétben a kreativitással, amiben viszont nem), az, hogy az embernek legyen egy NAGYON NAGY szemeteskosara, amibe az olyan felkéréseket rakja, mint az öné. Tapasztalataim szerint a produktivitás abból áll, hogy az ember NE folyamatosan mások munkáját segítse, hanem minden idejét azzal töltse, amihez a legjobban ért, és azt viszont csinálja nagyon jól.”

A visszautasítástól udvariatlannak, unalmasnak, barátságtalannak, önzőnek és antiszociálisnak tűnsz. De eközben a visszautasítás az egyetlen, ami megvéd attól, hogy szem elől téveszd a célt.