Elkerülhetetlen Japán összeomlása

Vágólapra másolva!
A japán vezetés minden erőfeszítése ellenére néhány éven belül mindenképpen bekövetkezik Japán összeomlása. Ezt állítja Takeshi Fujimaki, a japán parlament felsőházának képviselője, aki korábban Soros György egyik tanácsadója volt. Fujimaki szerint az összeomlás elkerülhetetlen, és a kormánynak az elsődleges feladata a krízis minél távolabbi elodázása.
Vágólapra másolva!

Az elmúlt napokban egyre több véleményt lehetett hallani arról, hogy Japán a vesztébe rohan, és komolyabb intézkedések nélkül súlyos pénzügyi katasztrófa következhet be a szigetországban néhány éven belül.

Egy héttel ezelőtt a BNP Paribas elemzői adtak hangot pesszimizmusuknak, mivel szerintük csak nagyjából 10 százalék az esélye, hogy a japán kormány Abenomics néven ismert politikája sikerre vezet, és a szigetország gazdasága rohamtempóban növekedni kezd. Ehelyett sokkal inkább valószínűbb az elhúzódó defláció, vagy éppen az elszaladó infláció, ami súlyos pénzügyi zavarokat okozva taszítja még mélyebbre Japánt – vélik a BNP Paribas elemzői.

Ezen túl a héten a világ legnagyobb nyugdíjalapjának, a japán Government Pension Investment Fundnak az egyik vezető tanácsadója, Takatoshi Ito jelentette ki, hogy a forgalmi adó megnégyszerezése nélkül a szakadékba zuhan az ország.

A napokban pedig a világhírű Soros György egykori tanácsadója, Takeshi Fujimaki okozott meghökkenést azzal a nyilatkozatával, melyben kijelentette, hogy Japánban elkerülhetetlen a fiskális összeomlás, mivel sem a 2020-as olimpia, sem a forgalmi adó megemelése nem segít a szigetországon – írja a Bloomberg.

Fujimaki – aki jelenleg a japán parlament felsőházának tagja – szerint a pénzügyi krízis előbb utóbb be fog következni, és nem hiszi, hogy Japán „túl fogja élni” a következő 6-7 évet anélkül. A szakember szerint a tízéves japán állampapír hozama 70 százalékra ugorhat, arra a szintre, ahova az orosz kötvényhozamok is szaladtak az 1998-as válság idején. Emiatt brutális módon elszaladhat a már amúgy is irdatlan méretű államadósság.

Forrás: [origo]

Fujimaki szerint így is elkerülhetetlen a fogyasztási adó 5 százalékról 8 százalékra emelése, amit október elsején be is jelenthet Shinzo Abe miniszterelnök. A szakember szerint az adóemelés távolról sem elegendő a krízis elkerülésére, azonban az intézkedés meghozatala politikai felelősségük. A fogyasztási adót inkább 35-40 százalékra kéne emelni, a vállalatokat sújtó társasági adót pedig csökkenteni kellene, hogy javuljon a japán vállalatok versenyképessége világszerte. A kormánynak minden erejével azon kell dolgoznia, hogy javuljon a gazdaság, és minél később következzen be az elkerülhetetlen összeomlás.

A szakember tovább borzolta a kedélyeket azzal a kijelentésével, hogy szerinte a jen dollárral szembeni árfolyama a jelenlegi 100-as szintekről 1000-ig fog zuhanni a következő két évben a hiperinfláció kialakulása miatt. Szerinte az összeomlás a 2020-as olimpiáig be fog következni, így a játékok már egy válság után fellendülő gazdasági környezetben fognak zajlani. A javuló gazdaság miatt a tízéves japán hozam 5-6 százalékra csökkenhet 2020 után.

USDJPY árfolyama

Forrás: [origo]

Fujimaki tudását elismerve érdemes azt is megjegyezni, hogy a szakembernek a mostanihoz hasonló hajmeresztő, korábbi elképzelése nem valósult meg. A szakember 2009 óta folyamatosan Japán csődbemenetelét várja, és 2000 óta folyamatosan hibás várakozásokat fogalmazott meg a japán kötvénypiac alakulására vonatkozóan.