Vágólapra másolva!
Lemaradt társaitól a Magyar Telekom, mely tegnapi záróértéke alá csúszott vissza délelőtt. A hazai főbb papírok őrzik kisebb pluszaikat a kissé langyosabb kereskedés során, melynek köszönhetően a BUX is minimális erősödést mutat.Európában viszont mínuszba kanyarodtak a főbb részvényindexek, melyben az újból előtérbe került olasz belpolitikai válság, és az amerikai adósságplafonnal kapcsolatos szokásos aggodalmak játszhatnak szerepet. Amerikában ezzel szemben folytathatják tegnap megkezdett emelkedésüket a tőzsdemutatók, és a határidős indexek alapján 0,3-0,4 százalékos erősödéssel kezdődhet a kereskedés.
Vágólapra másolva!

Tartanak a minimális pluszok

Európához hasonlóan a magyar piacon sincs nagy mozgás, a BUX őrzi minimális előnyét, és 0,2 százalékos pluszban mozog dél körül.

Forrás: [origo]

A főbb papírok szintén őrzik kisebb pluszaikat, a Magyar Telekom viszont lemaradt társaitól, melyben az játszhat szerepet, hogy kedvezőtlen hírek láttak napvilágot a mobilcéggel kapcsolatban. Az Európai Bizottság ugyanis leállította a telefonadó elleni kötelezettség-szegési eljárást, amit még 2013 elején indított az EU hazánk ellen, mivel akkori véleménye szerint a 2012 júliusában bevezetett adó szembemegy az elektronikus hírközlő hálózatok és az elektronikus hírközlési szolgáltatások engedélyezéséről szóló irányelvvel. A Magyar Telekom az idei évre 25, míg jövőre 28 milliárd forintot fizethet ki e jogcímen.

Csütörtökön pedig arról számolhattunk be, hogy a kormány a tervei szerint jövőre mintegy 146 milliárd forintot szedhet be a frekvenciatartományok értékesítéséből. Ez a legpesszimistább becslések szerint is legalább 20 milliárd forintos terhet jelentene a különböző adóterhektől amúgy is sújtott Magyar Telekomnak. Ezek következtében a telekomcég árfolyama 0,6 százalékot esett.

A többi főbb papír közül az OTP és a Richter 0,4 százalékot, a Mol 0,3 százalékot erősödött, míg az Egis tegnapi záróértéke közelében mozog.

Forrás: [origo]

A forint minimális erősödésbe kezdett, és 299,5 alá nézett be az euróval szembeni árfolyama. A dollár/forint jegyzése 222 alatt, a svájci franké nem sokkal 244 fölött található.

EURHUF árfolyama

Forrás: [origo]

Visszacsúszott Európa

Nagyobb mínuszba csúsztak vissza délelőtt a főbb európai részvényindexek a kissé lagymatag kereskedés során. A befektetők egyelőre nem nagyon aktivizálták magukat, a piacokon kisebb mozgásokat lehet látni.

A piacot inkább az amerikai adósságplafon problémája, és az olasz belpolitikai feszültségek aggaszthatják. Berlusconi pártjának, a Szabadság Népének politikusai úgy döntöttek, hogy lemondanak mandátumaikról, ha Berlusconit kizárják a parlamentből október elején. Ezzel felboroulhat a koalíciós kormány, ami komoly politikai válságot okozhat az országban, mely a megkezdett reformfolyamatokat is veszélyeztetné. Enrico Letta miniszterelnök, és Giorgio Napolitano elnök ma fog találkozni, hogy megoldást találjanak a kérdésre.

Így a befektetők vételi kedvét a remek makroadat sem tudja meghozni, az eurózónában ugyanis kétéves csúcsra, 96,9 pontra ugrott a gazdasági bizalmi index szeptemberben. Ez meghaladta a 96 pontos elemzői várakozásokat is.

Forrás: [origo]

A nap egyik vesztesének a Vallourec számít, mivel a részvényei 9,5 százalékot vesztettek ma értékükből. A cég figyelmeztetett, hogy a gyenge brazil reál, és a kereslet ideiglenes visszaesése miatt árbevételük a vártnál kisebb mértékben növekedhet idén.

A Countrywide árfolyama 1,8 százalékot esett, mivel a cég egyik nagytulajdonosa, az Alchemy Partners bejelentette, hogy eladja 5,9 százalékos részesedését.

Folytatódhat az emelkedés Amerikában

Amerikában folytatódhat a tegnap megkezdett emelkedés, mivel a határidős indexek alapján 0,3-0,4 százalékos plusszal indíthatnak a főbb részvényindexek.

Makroadatokból ma sem lesz hiány, délután a személyes jövedelmek és a személyes kiadások augusztusi alakulása, valamint a Michigani Egyetem fogyasztói bizalmi indexének szeptemberi értéke fog napvilágot látni.